Hazai hírek

A miniszter szerint vonzóbb lett a pedagóguspálya, a tanári kamara szerint nem

Nem igaz, amit Martina Lubyová oktatási miniszter állít, vagyis hogy vonzóbb lett a tanári pálya – jelentette ki Vladimír Crmoman, a Szlovák Tanári Kamara elnöke. „Az álláshirdetési portálok adatai szerint az utóbbi években meredeken csökkent az érdeklődés a tanítói állások iránt” – mondta Crmoman. Az oktatási miniszter a közszolgálati rádióban nyilatkozta, hogy sokkal attraktívabbá tették a pedagógusi hivatást.

Crmoman szerint nem tettek eleget azért, hogy javuljon a pedagógusok anyagi helyzete, és ha nem lesz változás, tovább súlyosbodik a pedagógushiány. „Most is súlyos tanítóhiány van, főleg a természettudományi tantárgyaknál és az informatikánál, kevés a tanító az alapiskolák alsó tagozatán, Pozsony megyében pedig az óvodákban a legnagyobb a hiány” – figyelmeztet Crmoman.

Az oktatási miniszter arról beszélt a rádióban, hogy a fizetésemelésnek és a pótlékok emelésének köszönhetően az utóbbi években egyre attraktívabbá vált a pedagóguspálya.

„Azt látjuk, hogy visszatérnek a pályaelhagyók, mert versenyképesek lettek a fizetések” – magyarázta Lubyová, és hozzáfűzte, hogy a nemzeti oktatási és nevelési program további általános béremeléssel számol az iskolaügyben, hogy a tanárbérek rövid időn belül elérjék az OECD-országok átlagát. (km)

pedagóguspálya
https://www.platy.sk/