Egyéb kategória Oktatás

Szivárványt rajzolnak a somorjai óvodások, otthon tanulnak az iskolások

A somorjai iskoláknak sikerült nagyobb gond nélkül berendezkedniük a távoktatásra, az óvónők pedig online segítik a szülőket, amíg a gyerekek nem mehetnek ő. Megkérdeztük az intézményvezetőket, hogy sikerül megbirkózniuk a helyzettel.

Szivárvány az óvodások ablakában
„Amikor bejelentették, hogy be kell zárni az óvodát, megdöbbentünk, és tehetetlennek éreztük magunkat” – mondta Zacharov Erika, a somorjai Duna utcai óvoda igazgatója. A gyerekek otthon vannak a szülőkkel, de a közösségi hálón kapcsolatban vagyunk. „Ismerjük a gyerekek életkori sajátosságait és tudjuk, hogyan lehet fejleszteni a képességeiket. Igyekszünk segíteni a szülőknek abban, hogyan lehet a gyerekeket fejleszteni a hétköznapi tevékenységek végzése, például sütés vagy teregetés közben” – mondta az igazgatónő, és hozzátette, a gyerekek lételeme, hogy sokat mozognak a friss levegőn, ami most nagyon hiányzik nekik. Az óvónők azt találták ki, hogy a gyerekek mindennap rajzolják le, hogy mit csináltak. „Amikor végre visszatérhetünk az óvodába, kiállítást rendezünk a 77 magyar és 48 szlovák óvodás rajzaiból, ami majd emlékeztet bennünket arra az időre, amikor nem lehettünk együtt” – mondta az igazgatónő.
Fontos, hogy a gyerekek boldogok legyenek és biztonságban érezzék magukat, ezért a pedagógusok azt javasolják a szülőknek, hogy a koruknak megfelelő módon beszélgessenek velük erről a helyzetről és a járványról. „A szülőknek is visszajelzésre van szükségük, hogy tudják, jól csinálják-e. Azt javasoltuk, hogy a gyerekek rajzoljanak szivárványt, a remény szimbólumát, és tegyék ki az ablakba, hogy a járókelők is láthassák, és eszükbe jusson, hogy a vihar után mindig kisüt a nap” – zárta Zacharov Erika.

Házi feladatok a Corvin Mátyás Alapiskolában
„Fogalmunk sincs, milyen hosszú ideig fog ez tartani. Bedobtak minket a mély vízbe, hirtelen át kellett állnunk az online oktatásra” – mondta Mészáros Péter, az Corvin Mátyás Alapiskola igazgatója. A diákok minden tantárgyról feladatokat kapnak, a pedagógusok pedig ellenőrzik a munkájukat. Szerencsére kevés az olyan tanuló, akinek nincs internet-hozzáférése, de az ilyen helyzeteket is megoldja az iskola. Néhány pedagógus a Skype segítségével tanít. „A nagyobb gyerekek önállóan dolgoznak, a kisebbeknek a szülők segítenek. Természetesen sokkal jobb és hatékonyabb, ha az iskolában folyhat az oktatás. Amit a tanító tizenöt perc alatt megtanít a gyereknek az osztályban, arra a szülőnek sokszor az egész délelőttje rámegy” – összegezte az igazgató az eddigi tapasztalatokat.
Elmondása szerint a jelenlegi helyzet elősegíti az online tanítás fejlesztését, ami kiegészítheti a megszokott iskolai tanítást. Kellemesen meglepett az emberek szolidaritása, empátiája és fegyelmezettsége, ezért optimista vagyok, és bízom benne, hogy megbirkózunk a helyzettel” – tette hozzá Mészáros Péter. (k, g)