Közösség Oktatás

12 érv óvodások szüleinek a magyar iskola mellett

Fotó: Rákóczi Szövetség

Iskolatáskát és 10 ezer forintos ösztöndíjat ad jövőre is a Rákóczi Szövetség azoknak a gyerekeknek, akiket tavasszal magyar iskolába íratnak a szüleik.

A szövetség közleménye szerint magyarul beszélő óvodások, tehát szlovák óvodába járó kicsik szüleihez is eljut iskolaválasztási ajándékcsomagjuk, amelyben egy kis édesség, egy mesekönyv, és a szülőket a magyar iskola választására bátorító levél van.
Összesen 22 ezer gyerek kap ajándékcsomagot az egész Felvidéken, Kárpátalján, a Vajdaságban és Erdélyben.

A Rákóczi Szövetség 12 érve a magyar iskola mellett

1. Az évszázadokon át továbbadott magyar nyelv és kultúra olyan érték, amelyet megőrizni erkölcsi kötelesség.
2. A magyar iskola a magyar közösség fennmaradásának záloga.
3. A magyar iskola kialakítja a gyermek biztos identitását, ami abban segíti, hogy a szűkebb és tágabb közösségében, így az egész Kárpát-medencében otthon érezze magát.
4. A magyar nyelv és a magyar kultúra csak magyar iskolában sajátítható el.
5. A magyar iskola nagyobb érvényesülést jelent, mert több tudást, több ismeretet nyújt, hiszen két nyelvet, két kultúrát tanít.
6. A vegyes családban élő gyerek számára is a legjobb választás a magyar iskola, abban az esetben is, ha a szülő nem magyar iskolában tanult.
7. Tudományosan bizonyított tény, hogy az ismeretek megszerzésének leghatékonyabb módja az anyanyelven történő tanulás.
8. A magyar iskolák versenyképes tudást nyújtanak, mert jól felszereltek és felkészült pedagógusok várják a gyerekeket.
9. A magyar iskolába járó gyerek számára könnyen elérhetővé válik a hazai mellett a magyarországi felsőoktatás, illetve munkaerőpiac is.
10. A magyar intézménybe járó diákok minden évben számíthatnak a magyar állam anyagi támogatására.
11. A Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei magyarságot megszólító programjai elérhetővé válnak a magyar iskolák diákjai számára.
12. A Rákóczi Szövetség minden magyar iskolába lépő gyereknek felajánl egy jó minőségű iskolatáskát és a magyar összefogást jelképező ösztöndíjat.