Kitekintő Közösség

Mennyi ideig leszünk védettek egy átvészelt fertőzés után?

Nagyon sokan kérdezik, hogy mennyi ideig védettek egy átvészelt fertőzés után. Egy most megjelent tanulmányban nagyon szép eredményeket és részben válaszokat is adnak a kutatók. A semlegesítő antitestek szintje és változása alapján 5 csoportot állapítottak meg (itt mi csak 4-et ismertetünk, mert az 5. csoport inkább csak tudományos érdekességű).
védettekÖsszesen 164 beteg mintáit vizsgálták több időpontban, az utolsó vizsgálat 6 hónappal (180 nap) a tünetek megjelenése után történt!
  • Az 1 csoportba (A) tartozó személyek nagyon alacsony (szinte negatív) semlegesítő antitest szintet mutattak már a betegség kezdetén is. Ez a vizsgálat betegek 12%-át érintette (19/164 beteg).
  • A 2. csoportba (B) tartozó betegeknél a betegség kezdetétől számított körülbelül 20 napig magas, majd nagyon gyorsan csökkenő semlegesítő antitest szintet mértek. Sok esetben 180 nappal a tünetek kezdetétől már nem volt kimutatható semlegesítő antitest szint. 27%-a (44/164) a betegeknek ebbe a csoportba tartozott.
  • A 3. csoportba (C) pedig azok a személyeket sorolták, akik szintén magas semlegesítő antitest szintet produkáltak az első 2-3 hétben, de a csökkenés lassú volt és még 180 nap után is volt egyértelműen mérhető semlegesítő antitest szint. A betegeknek 29%-nál (52/164) írták le ezt a jelenséget.
  • A 4. csoport a „legszerencsésebbek”, hiszen náluk a betegség kezdetétől számított 6 hónap múlva is magas semlegesítő antitest szintet mértek. A legtöbb beteg, 32% (52/164) tartozott ebbe a vizsgálati csoportba és ők zömmel súlyosabb klinikai tünetekkel vészelték át a fertőzést.
Nagyon fontos, hogy a sejtes immunitás alapját képező T-sejt válasz, minden csoportban hasonlóan magas volt!
☝️ Tanulságok:
  1. A semlegesítő antitestek szintje nagyon eltérő lehet a COVID-19 betegségből felépült betegek estében. Minden esetben ezt csak egyéni szinten lehet mérni!
  2. 61%-ban az átvészelt fertőzötteknek a tünetek kezdete utáni 180. napon is van „elégséges” semlegesítő antitest szintjük, tehát rendelkeznek valamilyen szintű védettséggel.
  3. A semlegesítő antitestek szintje és változása nagyban függ a betegség átvészelésekor megjelenő klinikai tünetek súlyosságától. Súlyosabb betegség esetén magasabb antitest szint alakult ki, ami hosszabb ideig fenn is maradt a szervezetben.
  4. Mivel az átvészelt betegek legalább 39%-ánál alacsony (vagy teljesen negatív) a semlegesítő antitest szint, így nagyon fontos a járványügyi intézkedések folyamatos betartása (maszkviselés, távolságtartás, kézfertőtlenítés).
  5. A hosszabb távú, tartós immunitás elérése érdekében nagyon fontos az oltás felvétele és az átoltott lakosság arányának emelése!

Az eredeti publikáció itt olvasható: https://www.thelancet.com/journals/lanmic/…/fulltext

Virológia Pécs, Prof. Dr Jakab Ferenc