Hazai hírek

Igazi arcátlanság, amit Heger a pedagógusbérekről mondott

 

 

A kormányfő a szlovák rádió szombati politikai műsorában beszélt az oktatásügyben dolgozók béremeléséről. Kijelentette, hogy nem lesz, és Gröhling oktatási miniszter dolga kiharcolni azt Matovičnál.

Heger azt is állította, a béremelés tulajdonképpen megvalósul – csak éppen azoknál a pedagógusoknál, akiknek van gyerekük.

Ezzel a szülőket támogató inflációs törvénycsomagra utalt, amelyről kedden kellene szavaznia a parlamentnek. A javaslat magasabb adóbónuszt irányoz elő a dolgozó szülőknek és a családi pótlék emelését is tartalmazza.

Heger kijelentette, általános béremelés nem lesz az iskolaügyben. Az oktatásügyi szakszervezett 10 százalékos emelést követel július 1-jétől, és nyomásgyakorlásként sztrájkkészültséget hirdetett.

A kormányfő szerint az SaS-es oktatási miniszter dolga kiharcolni a fizetésemelést. „Ez az ő érdekérvényesítő képességeiről is szól, keményen bele kell állnia a vitába” – mondta Gröhlingről. Szerinte ha az oktatási miniszternek nem sikerül kitárgyalnia a béremelést Igor Matovič pénzügyminiszternél, akkor az SaS elnökének, Richard Sulíknak kell bevetnie magát. „Például kijelenthetné, hogy a béremelés az SaS prioritása” – tette hozzá Heger.