Történelem

Ma van az Európa-nap – az EU rövid története

Május 9. az Európa-nap, (az Európai Unió születésnapja) amikor az Európai Unió tagállamaiban az EU létrehozásához vezető, történelmi jelentőségű Schuman-nyilatkozat évfordulójáról emlékeznek meg. Megtartásáról 1985-ben döntöttek az Európai Közösségek állam- és kormányfői.

Schuman
Robert Schuman

Robert Schuman francia külügyminiszter öt évvel a második világháború után, 1950. május 9-én vetette fel a mai EU elődjének tekinthető Európai Szén- és Acélközösség, a Montánunió létrehozását.

„Ahhoz, hogy a békének meglegyen minden esélye, először egyetlen Európa kell. Immár nem puszta szavakra van szükség, hanem tettre, egy vakmerő és konstruktív akcióra”

– jelentette ki, hozzáfűzve, hogy a kezdeményezésből „születik majd meg Európa, egy szilárdan egybeforrt és erősen összeácsolt Európa”.

 

Szeretettel várunk mindenkit 2022. május 9-én, hétfőn a pozsonyi Vásárcsarnok épületébe, ahol az Európa Unió szimbolikus születésnapját ünnepeljük az Európai Bizottság Szlovákiai Képviseletének szervezésében.