Magyar irodalom Tanuljunk

Magyar irodalom – A ballada, a ballada szerkezete, motívumok, nép- és műballadák

A ballada, a ballada szerkezete
H. Szomolai Andrea

A romantika stílusjegyét viselő műfaj, a ballada több jelentésben használatos: egyrészt a dal egy sajátos formája, illetve az ebből kialakult zenei műfaj, másrészt a népköltészetben és a szépirodalomban az epikának egy lírai jegyeket is mutató költői műfaja. Ez utóbbi jellemzői gyakran az epikus irodalom más műfajaiban is megjelennek, prózai művekben is. Így például kisregények, elbeszélések esetében is beszélünk balladai (balladisztikus) stílusról. Maga a „ballada” szó nemzetközi, végső eredete a provanszál balada „tánc”, a balar „táncolni” főnévi igeneve.

A népballada és műballada – fő jellemvonása a sűrített cselekmény, amely szaggatott, izgatóan homályos jelleget ad neki; alapvetően epikus szerkezetű, drámai párbeszédek és lírai monológok épülnek bele – uralkodó esztétikai minősége a tragikum. A ballada divatja a 18. század végén virágzott, pedig a legősibbnek látszó kifejezésmódok egyike. Goethe szerint a ballada az az „őstojás, melyből a költészet madara kikelt”. Állítását arra alapozza, hogy a balladában a költészet három alapeleme: a lírai, a drámai és az elbeszélő még nem vált szét, ez lenne tehát az a természetforma, mely eredeti valójában mutatja fel a poézis irányainak egységét.

A költészet újkori világirodalmának születésekor a ballada lett az első nagy közös műfaj: felfedezése érzékeltette először, hogy az európai irodalom bizonyos közös népi kultúrával, tematikai és formai örökség-elemekkel rendelkezik. Az olasz ballada, a kelta gwaelawd, a spanyol romances, az orosz bilina, az ukrán duma elszigetelt népközösségek zárt forrásvidékeiről származtak. A népballadákat a történelemtől megkímélt helyek őrizték meg: Skócia, Dánia, Izland, Bretagne, Erdély – érintetlen szigetek voltak, ősi, primitív létformák maradványai. S mégis: számos egyezés, vándormotívum, gyakran azonos formai sajátosságok egy eltűnt egység, egy közös népkultúra emlékét sejtetik, ha nem is a tudomány de a költői fantázia számára. A ballada gyűjtőfogalom, két faja létezik. Az egyik a mediterrán népeké: a másik az északiaké. Az előbbihez az olasz, francia és spanyol balladák tartoznak: eredetileg tánccal kísért dallamot és szöveget jelöltek. Erre utal maga a szó is mely táncot jelent.

A másik forma inkább az epikus népdalokkal tart rokonságot; a kelta bárd, a skót skop és az angol minstrel tartozik ide. Ez utóbbi balladatípus refrén nélküli, recitatív jellegű és láthatóan megőrizte krónikás – elbeszélő jellegét. A másik típus a 18. század óta ismeretes Provencban, Spanyolországban és határesetet képvisel a nép- és műköltészet között, mivel feljegyzői, rögzítői a trubadúrok. Formája pedig gyakorta a szonett és a madrigál. Spanyolországban az ilyen epikus dalt románcnak nevezték. Sokban hasonlítanak, az angolszász balladákra de kevésbé mitikusak, sejtelmesek és homályosak, mint skót vagy kelta testvéreik. Kedvelt hőse a románcoknak a Corneillei drámából ismert Cid, vagyis a 11. század mórok ellen csatázó spanyol vitéze, Rodrigo Diaz de Bivar – ezeket a dalokat már a 15. században összegyűjtötték s a kötetet nevezték romancerónak. A románc bizonyos formai elemekben különbözik a balladától: az utóbbi főleg strófás szerkezetű, a románc viszont könnyen ömlő, strófátlan, nem tagolódik szakaszokra.

A ballada legkorábbi példái nem ismerték a rímet, csupán az alliterációt; később azonban a jambus lett a léptékük, hat-nyolc szótag váltakozott a sorokban, melyek gyakran rendeződtek strófákba is. A spanyol ballada leggyakoribb formája viszont a redondilla volt. Ez ma már ismeretlen forma, trocheikus lejtésű nyolc szótagos sorokból állott, s a páros sorokból felcsendülő asszonáncok fűzték egybe. A francia ballada személyes, lírai jellegű, mint Villon balladái. Villon balladája nemcsak egyéni forma volt, a kor is kedvelte és művelte. Tudunk egy balladaversenyről is, melyet az orleans-i herceg rendezett Blois-ban. A herceg maga is költő volt, Charles d’Orleans néven; hányatott élete vetekedett Villonéval. A párizsi költőt gyilkosságért körözték, a herceg huszonöt esztendeig raboskodott angol fogságban. Csavargó és királyi vér balladaversenyben mérte össze erejét, s a verspárbaj Villon győzelmével végződött. A ballada a modern kornak is kedvelt műfaja.

Loader Loading...
EAD Logo Taking too long?

Reload Reload document
| Open Open in new tab

Download [273.87 KB]

 

%d bloggers like this: