Kitekintő Oktatás

Alaposan megreformálják a román oktatásügyet?

„Előretekintő”, gyermek- és pedagógus-központú jogszabálynak tartja a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének szakmai alelnöke az új közoktatási törvény napokban közvitára bocsátott tervezetét, de szerinte az alkalmazását szabályozó másodlagos törvénykezéseken és a hozzárendelt erőforrásokon múlik majd, hogy megreformálja-e a hazai tanügyet. Ferencz-Salamon Alpár a Transtelexnek pozitívumnak nevezte, hogy a kisebbségi oktatás esetében alkalmaznák a hátrányt csökkentő megkülönböztetés elvét.

„Első olvasatra előretekintő a jogszabály tervezete”

Az RMPSZ szakmai alelnöke, Ferencz-Salamon Alpár Cseke Péternek válaszolva örvendetesnek nevezte, hogy az új közoktatási törvény tervezetében is megjelenik a hátrányt csökkentő megkülönböztetés elve a kisebbségi oktatás esetében. Emlékeztetett arra, hogy a jelenleg hatályos jogszabályban sikerült egyensúlyba hozni a kisebbségi elvárást azzal a többségi elvárással, hogy a hátrány csökkentésére vonatkozó előírásokat alkalmazzák azokban a közösségekben – például Székelyföldön –, ahol a többség van kisebbségben. Hozzátette, hogy a hátrány csökkentésére vonatkozó elv alkalmazása sok fejfájást okozott az elmúlt időszakban is.

A részleteket ITT olvashatják el.

megreformálják
Tanévnyitó a Báthory István Elméleti Líceumban, Kolozsváron, 2021-ben – Fotó: Tóth Helga, forrás: Transtelex