Ukrán adatok szerint közel százezren kerültek ki a gyermekvédelem látószögéből azóta, hogy február 24-én kitört a háború.
Közülük 26 ezret még mindig keres az UNICEF.
Gyermekvédelmi szakemberek és nemzetközi szervezetek, köztük az ENSZ azt közölte a Reuters hírügynökséggel, aggódnak amiatt, hogy az ukrán minisztériumok nem vezetnek nyilvántartást a gyerekek hollétéről, akik fokozottan ki lehetnek téve erőszaknak vagy emberkereskedelemnek.
Az ukrán Nemzeti Szociális Szolgálat (NSS), amelynek feladata a gyermekek jogainak felügyelete, azt közölte, hogy
„mindent megtett annak érdekében, hogy megóvja a gyermekek életét és egészségét, és kimenekítse őket a háborús részekről”,
valamint hogy a szociális szakszolgálatok biztosítják a családok támogatását, és a probléma megoldásán dolgoznak.