Felhívások

Közös úton szakmai napok Komáromban

Szeptember 21-22-én Komáromban szervez szakmai napokat Közös úton címmel a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesülete. Szeretettel várják mindazon könyvtárosok, pedagógusok és további érdeklődők jelentkezését, akik szeretnének új ötleteket, inspirációt gyűjteni a tanév és az ősz kezdetén.
A szervezők a programot úgy állították össze, hogy minden korosztállyal dolgozó szakembernek legyen miből választania.
Szeptember 21-én komáromi könyvtártúrával indul a program, amikoris a résztvevők végiglátogatják a belváros könyvtárait: Selye János Egyetem Egyetemi Könyvtár, Etnológiai Központ, Dunamenti Múzeum és a Calvin János Teológiai Akadémia könyvtára. Ezután pályázati konzultáción vehetnek részt, ahol a Kisebbségi Kulturális Alap és a Bethlen Gábor Alap képviselőivel és pályázati referenseivel beszélgethetnek arról, mitől lesz egy pályázat sikeres vagy épp sikertelen. Ez a konzultáció nyilvános, tehát más szervezetek is csatlakozhatnak.
Szeptember 22-én rövid előadói blokkal indul a nap. Bemutatkozika Szinnyei József Könyvtár, majd Roncz Melinda a Fórum Kisebbségkutató Intézet Bibliotheca Hungarica könyvtárvezetőe mutatja be a Szlovákiai Magyar Adatbank legfrissebb digitális tartalmait. Ezután Špáni Pavol a Biblib felhőszolgáltatást mutatja be, amely kifejezetten kis könyvtáraknak kínál lehetőséget. Az utolsó előadó a Cosmotron cég képviseletében Pospíšilová Kateřina, aki az ARL rendszerről tart előadást. Ezután az SZMKE tartja éves közgyűlését a nem SZMKE-tagok pedig mindaddig megtekinthetik a megújult Szinnyei József Könyvtár épületét. A kávészünet után a gyakorlaté lesz a főszerep, hiszen 5 workshop közül választhatnak az érdeklődők.
Dömsödy Andrea az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar könyvtárának könyvtárosa egy friss könyvtárhasználati kézikönyved mutat de könyvtárpedagógiai módszerekkel fűszerezve. Lukács Erika a somorjai Zalabai Zsigmond Könyvtár munkatársával a résztvevők megtervezhetik saját könyvtári szabadulószobájukat, avagy íme egy újabb könyvtárismertetési módszer. Goda Beatrix és Péterfi Rita a budapesti székhelyű Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum munkatársai a silent book (szöveg nélküli képkönyvek) világába kalauzolnak minket, s megtudhatjuk, miképp lehet ezen könyvekkel olvasni tanulni és leküzdeni az olvasási nehézségeket. Kiss Tímea a kötelező olvasmányok megközelítését keretezi át és tippeket kaphatunk, hogyan tudjuk a kamaszok érdeklődését is felkelteni az irodalom iránt, többek között az irodalomterápia módszereivel. Korenyák Zsófia a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány trénere a VoxPop vitajáték használatát mutatja be, mindezt speciális könyvtári tematikával.
Az előadások és a workshopok alatt meghívott partnereink mutatják be szolgáltatásaikat, illetve könyvvásár várja a látogatókat:

Ceiba pultjánál könyvtári bútorok, felszerelések, állományvédelmi alapanyagok kerülnek kiállításra. A SVOP cég képviseletében Špáni Palo lesz velünk, hogy a Biblib szolgáltatást részletesen bemutassa. A Cosmotron Bohemia nem csak előadással, de kiállítással is készül. A Qulto céget Pancza János képviseli és a legkülönfélébb eszközöket és szoftvereket mutatja be, amelyekkel modern könyvtári vagy múzeumi szolgáltatásokat nyújthatunk. A Családi Könyvklub és a Lilium Aurum könyvvásárt tart majd a helyszínen és garantálja, hogy senki se menjen haza üres kézzel. A BÁZIS – Magyar Irodalmi és Művészeti Egyesület Szlovákiában és a Szlovákiai Magyar Írók Társasága pedig személyesen képviselteti magát. A komáromi Diderot és Madách Könyvesboltok könyves utalványokkal és könyvekkel támogatják rendezvényünket.

A szakmai programok után Komárom városának felajánlásával a jelentkező csoportok kipróbálhatják magukat a Komáromi Erőd szabadulószobájában.

Regisztrálni szeptember 11-én éjfélig lehet az egyesület weboldalán: www.szmke.sk
Loader Loading...
EAD Logo Taking too long?

Reload Reload document
| Open Open in new tab

Download