Kassák Lajos: anyám idegen földre költözött

A város alszik. Anyácska átjött a tulsó partról,
hogy fölénk teritse fekete pamutkendőjét s most
ezen a mállott rongyon kandítanak át a csillagok.

Távoli órák kondulnak s félálomban már hallom is, amint az öregasszony
visszafelé csoszog a szélben, ősz fürtjeivel játszik a fuvallat. Szegényke!
Evezőit elhagyta valahol s örül a szivem, hogy látom,

mint Tolsztoj három szent aggastyánja, száraz lábbal vándorol át
a tó szinén, hogy csendes otthonába térjen ő is még hajnal előtt.
Igen, igen, ő a boldogtalanság lánya, a hervadt, szelid tekintetü hölgy,
aki nappal láthatatlan és éjjelente saját kezével gondozza népeit.
Az ő kegyelméből már nyugton pihen a város, de ti örök szerencsétlenek,
kik még nem oltottátok el lámpáitokat, keljetek fel ócska matracaitokról,
álljatok ki a kapuk elé és nyitott tenyérrel intsetek a távozó után,
csókkal bucsuzzatok a szegény öregasszonytól, aki nappal kitér az utatokból,
éjjelente betakar meleg nagykendőjével és látó két szemével
őrködik fölöttetek.