Mindentudás Egyeteme

Mindentudás Egyeteme – A jazz a XX. század zenekultúrájában

A XX. század hajnalának legnagyobb zenei áttörését a jazz műfajának megjelenése jelentette. New Orleans fekete lakossága és a zenei szabadságra való törekvés hozta létre a világot pár évtized alatt meghódító új zenei stílust, amelyet ma már a nagyvárosok népzenéjének is nevezünk. Jellemző eleme a pillanatnyi érzések kötetlen, felszabadult megjelenítése, a kották kötöttséget jelentő világából történő kilépés, a rögtönzés – az improvizáció mindent átható, felemelő érzése! Előadó és hallgató közösen teremti ennek a rögtönzésnek hangulatát, a közönség minden szólót külön is díjazó tapsa átalakítja a közönség viselkedési formáját. A jazz sokat vett át a klasszikus zene értékeiből, és egyben nagy hatást gyakorolt a század klasszikus zenéjére. A két műfaj átjárhatóvá vált, Jasha Heifetz ragtime átirataitól pár év telt el Bartók Béla Kontrasztok c. művéig, melynek klarinét szólamát a jazz klarinétos királya, Benny Goodman játszotta. A jazz Louis Armstrong utódjaként emlegetett sztárja – Winton Marsalis már mindkét zenei formában egyenrangúan kiemelkedő egyéniség, ami jól reprezentálja a jazz műfajának és a klasszikus zenének egymásra találását. Benkó Sándor Kossuth-díjas előadóművész – felismerve, hogy egy komplett zenei műfaj több mint 100 éves történetét lehetetlen 50 percben tárgyalni – elsősorban a jazz műfajának intim, kevésbé ismert oldalát fogja bemutatni, az érdekesebb részeket együttesével zenei példákkal illusztrálja. A Benkó Dixieland Band-nek a világ jazz életében eltöltött 50 éve sok érdekességet tárhat a Mindentudás Egyeteme hallgatói elé.


Dr. Fábri György (műsorvezető)
Benkó Sándor (előadóművész)
Szalóky Béla (előadóművész)
Zoltán Béla (előadóművész)
Nagy Iván (előadóművész)
Kovacsevics Gábor (előadóművész)
Halmos Vilmos (előadóművész)
Nagy Jenő (előadóművész)
Kelemen Zsolt (előadóművész)
Deseő Csaba (előadóművész)


2006. november 8.