Közösség

Ma van az anyanyelv világnapja

magyar kiselsősök anyanyelv
Az első szótól, az első gondolattól, az első osztályon át… Az ismeretek és a tudás megszerzésének soha véget nem érő folyamata – anyanyelven

Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos felhívást tett közzé az anyanyelv nemzetközi világnapja alkalmából.

Az anyanyelv az, amely elindítja az embert a tudás megszerzésének véget nem érő útján, az első ismeretektől, az első szavaktól kezdve a gondolkodásig és saját identitásának kialakulásáig

– hangsúlyozta, kiemelve az anyanyelv megőrzésének és mindennapos használatának fontosságát a nemzeti kisebbségek életében.
A kormánybiztos ezzel összefüggésben figyelmeztetett, hogy Szlovákiában sok esetben az államnyelv veszi át a kisebbség nyelvének szerepét a nemzetiségi közösségekben is. „A legutóbbi népszámlálás ismét igazolta, hogy veszélyeztetett a nemzeti kisebbségek anyanyelve. Csökken azoknak az állampolgároknak a száma, akik valamelyik kisebbség nyelvét jelölték meg anyanyelvükként” – mutatott rá Bukovszky, hangsúlyozva, hogy ezért egyáltalán nem öncélúak a kisebbségek anyanyelvének megvédésére hozott intézkedések.

A nemzetiségi kisebbségekhez tartozókat felszólította, hogy bátran éljenek nyelvi jogaikkal az élet minden területén. „A közszféra képviselőihez pedig azzal a felhívással fordulok, hogy a törvényi kötelezettségeken túl is minél szélesebb területen alkalmazzák a nemzetiségi kisebbségek nyelvi jogait.”
Az anyanyelv világnapját 1999-ben hirdette ki az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kutatási Szervezete, az UNESCO. Az ENSZ közgyűlése felszólította a tagállamokat, hogy támogassák „a világ népei által használt valamennyi nyelv megóvását és védelmét”.