Hazai hírek

Az oktatásügyi minisztérium 9. hírlevele

A 2023/2024-es tanévben az iskolák mintegy 507 ezer általános iskolás és mintegy 215 ezer középiskolás diák előtt nyitják meg kapuikat. Mintegy 60 058 általános iskolai elsős találkozik először tanáraival és osztálytársaival. Írja az oktatásügyi minisztérium 9. hírlevele.

Szeptembertől fokozatosan bevezetésre kerül egy támogató intézkedésekből álló rendszer is, amelynek célja a befogadási folyamat (inklúzió) minőségének javítása, az esetleges szegregáció kockázatának csökkentése, valamint a fizikai és mentális egészség megőrzésének támogatása, illetve a kockázatos viselkedésformák megelőzése.

Új szabályokat vezetnek be az oktatásból és képzésből való távolmaradások igazolására vonatkozóan. Mostantól, ha a tanuló általános vagy középiskolába jár, a a szülő által igazolható időtartamot öt egymást követő tanítási napra terjesztették ki. Abban az esetben, ha a gyermek óvodába jár és a kötelező óvodai oktatásban vesz részt, az igazolható időszak mostantól hét egymást követő tanítási nap. A nem kötelező óvodai nevelésben részt vevő óvodás gyermekek esetében az oktatási törvény nem ír elő igazolásokat.

Az iskolai étkeztetés területén a minisztérium új anyag- és fogyasztási előírásokat, valamint új recepteket adott ki, így az iskolai étkezdékben helyet biztosít az egészségügyi szempontból hátrányos helyzetű gyermekek és tanulók étkeztetésének. Az iskolai étkezdéknek erre nincs törvényi kötelezettsége, de a minisztérium igyekszik megadni a szükséges segítséget az iskoláknak, és népszerűsíteni a diétás étkeztetés lehetőségének bevezetésének szükségességét.

Az oktatásügyi minisztérium 9. hírlevele:

Loader Loading...
EAD Logo Taking too long?

Reload Reload document
| Open Open in new tab

Download

https://www.minedu.sk/newsletter-novinky-zo-skolstva/