
A lányokra jellemzőbb, hogy kihagyják a reggeli étkezést. Pedig már unalomig ismételt és közismert tény, milyen fontos az első étkezés: energiát ad a szervezetnek, fokozza a szellemi teljesítményt, felpörgeti az agyműködést.
A 13 és 15 év közötti szlovákiai lányoknak csak a harmada (31-34 százalék) reggelizik minden nap. A fiúknál ez a reggeli arány 43-45 százalék. Ez a Health Behaviour in School Aged Children (HBSC) 2021/2022-es szlovákiai tanulmányából derült ki. Az országos felmérés a 11, 13 és 15 éves iskolások egészségtudatos magatartását vizsgálta.
A 13 éves lányok körében csökkent a gyümölcs- és zöldségfogyasztás is, ezzel szemben több energiaitalt isznak. A fiúk körében viszont csökkent az édesség és a cukorral édesített üdítők fogyasztása. „A 11 éves lányoknak és fiúknak csak a harmada (29-32 százalék) fogyaszt hetente legalább egyszer halat” – állapította meg a vizsgálat.
A tanulmányból az is kiderült, hogy a 13 és 15 év közötti lányok mintegy fele vacsorázik együtt rendszeresen a családjával.
Négyévente mintegy félmillió 11 és 15 év közötti iskolás vesz részt a felmérésben, hogy adatokat gyűjtsenek az egyes országok helyzetének összehasonlítása, valamint az iskolások életének jelenlegi helyzetének és tendenciáinak nyomon követése céljából.
Discover more from Magyar Iskola
Subscribe to get the latest posts sent to your email.



