Alois Alzheimer
160 éve született Alois Alzheimer német orvos, pszihiáter, patológus. 1907-ben először írta le a róla elnevezett betegséget, ami elsősorban idős korban jelentkezik és értelmi leépüléssel jár. Az Alzheimer-kór (angolul Alzheimer’s…
160 éve született Alois Alzheimer német orvos, pszihiáter, patológus. 1907-ben először írta le a róla elnevezett betegséget, ami elsősorban idős korban jelentkezik és értelmi leépüléssel jár. Az Alzheimer-kór (angolul Alzheimer’s…
Június 14-én 18:00 órai kezdettel koncertet tartanak a tallósi vízimalomnál. A Pro Musica Nostra fesztiválok alapját az a gondolat szolgáltatja, hogy az ország építészeti emlékeinél szólaltassák meg a komolyzenét. A…
Rajzolni igen sokféle eszközzel lehet. Tulajdonképpen mindennel, amivel pontot, vonalat vagy foltot tudunk létrehozni. Kétségtelen, hogy a rajzeszközök közül legismertebb a ceruza, melyek közül célszerű az átlagosnál drágább, de jó…
Madéfalván tartották 2024. június 8-án a XIII. Dunán innen, Tiszán túl – népi tehetségkutató előválogatóját, amelyen a moldvai és gyimesbükki tehetségek mérték össze tudásukat. A Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége –…
A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet és Népzenei Adattára a népdalkörök, népdalszólisták és citerazenekarok részére népzenei tábort rendez. A tábor lehetőséget nyújt az alábbiakra: gyakorlati foglalkozás magyarországi népdalénekesek, citeratanárok vezetésével, népdalok…
A sokszorosított grafikával való ismerkedés az iskolai munkában is levélnyomat készítésével a legcélszerűbb. Tény, hogy az első foglalkozások, órák alkalmával még nem esik szó sem a kompozícióról, sem a színek…
Az oktatásügyi minisztérium hírleveléből: A minisztérium a középiskolák hálózatának optimalizálását tervezi A szlovákiai középiskolai hálózat optimalizálását egyértelműen támogatja az oktatási minisztérium. A jelenlegi helyzet, amelyben túlméretezett és nem hatékony…
A Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma a pozsonyi Liszt Intézettel közösen 2024. június 12-én nemzetközi szimpóziumot szervez a kassai születésű neves politikusról, a 19. századi történelem…
2024. június 2-3. között Csongrádon idén is megrendezték a Kárpát-medencei Könyvtárosok Konferenciája, melyet az Informatikai és Könyvtári Szövetség és a Csemegi Károly Könyvtár közösen szervezett, melyen magyarországi, szerbiai, ukrajnai, szlovákiai,…
10. TÖBB MINT SZOMSZÉD • magyar kulturális hét Pozsonyban • 2024. június 10-16. „Tisztelt Közönségünk! 2024. június 10. és 16. között, tizedik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége és a…