150 éve született Osvát Ernő szerkesztő, kritikus, író, a Nyugat folyóirat legendás szerkesztője.
Osvát Ernő irodalmi és színházi kritikák írásával kezdte a pályáját, 1905-ben indította el Fenyő Miksával a Nyugat elődjének számító Figyelőt, amelyben már megtalálhatjuk a Nyugat későbbi szerzőinek és szerkesztőinek neveit, publikált a csupán néhány számot megélt folyóiratban Ady Endre, Kaffka Margit, Kosztolányi Dezső és Gellert Oszkár is. A Nyugat elindulásával Osvát Ernő megtalálta valódi hivatását, a lapot egészen haláláig ő szerkesztette, függetlenül attól, hogy neve hogyan szerepelt a címlapon. Bár voltak, és nem is tehetségtelen írói próbálkozásai, ízig-vérig szerkesztő volt, kizárólag ennek a tevékenységének élt, szinte alig írt többé.
Erős kezű és sokszor hajthatatlan személyisége miatt többször került konfliktusba a Nyugat szerkesztési elvei és preferenciái miatt, legfőbb feladatának az új tehetségek felfedezését tartotta.
Következetességének egyik legismertebb tanúsága, Hatvany Lajossal vívott legendás, 1912-es párbaja a lap szerkesztése kapcsán támadt nézetkülönbségük miatt. 1923-ban, pályafutásának 25. évfordulóján a Víszínházban kilencven pályatársa köszöntötte, kétségkívül a korszak egyik legnagyobb hatású, ha nem a legfontosabb irodalomszervezője és szerkesztője volt.
A Nyugat fiatal szerzői nehezen viselték Osvát Ernő tagadhatatlan tudását és hatalmát.
Tersánszky Józsi Jenő emlékei szerint (Tersánszky Józsi Jenő: Nagy árnyakról bizalmasan. Osvát Ernő, a szerkesztők szerkesztője) Osvát Ernő körül gyakran „áskálódtak, hízelegtek, háta mögött sugdosodtak, szót hordtak”
„Összezördültünk kissé. Hát micsodán? Azon, hogy helytelenítettem egy költeménynek a közlését, és nem akartam elfogadni az Osvát magyarázatát. Neki egy kis állandó udvara volt, magamfajta, ifjabb írócskákból. És ezek, akárcsak az udvarponcok, áskálódtak, hízelegtek, háta mögött sugdosodtak, szót hordtak. Egyikük panaszolta nekem, hogy Osvát a másik tanácsára meghúzatta vele, igaztalan, a művét. Mire azt mondtam vad, ifjúi önérzettel: ha nekem Osvát egy vesszőmet törli, akkor többet nem vagyok a Nyugat munkatársa…! Huhhh! Boldogan szaladt ifjú kartársam az Osvát kis társaságában közhírré tenni dölyfös kijelentésemet.
Egyúttal persze a maga védelmében is. Aztán, amikor tárgyaltak, Osvát legjobb barátja és fönntartástalan talpnyalója csípősen „ravasz ember” néven illetett engem, aki hát belemegyek a háta mögött szerkesztőmnek lecsepülésébe. De rosszul járt. Osvát hozzá fordult, és jól tagolva, jelentősen mondta: Ezt ne mondd! Tersánszky minden, csak nem ravasz. Ő szemembe szokta megmondani a kellemetlent is. A futár gyorsan közvetítette nekem Osvát válaszát. És ezzel valóban alkalmat adott rá, hogy szégyelljem hetvenkedésemet, amivel már föltevésekre is megbántok olyan igaz és jó szándékú lelket, mint Osvát Ernő volt.”
Sólyom András 2020-as hangjátéka Osvát különleges személyiségének és vívódásokkal teli alkotói-szerkesztői munkásságának alapkérdéseként arra keresi a választ, hogy „ha valaki felkészültségben messze megelőzi kifejezési képességét, könnyen alkotói bénultságba kerül-e”. A kérdésre a hangjátékban közreműködő színészek – Bálint András, Csuja Imre, Gálffi László, Kováts Adél, Mácsai Pál, Schneider Zoltán – tolmácsolásában kapjuk meg a választ. Solyóm András szerint a felidézett történetek önmagukban eléggé különböző fénytörésben láttatják Osvátot.
Discover more from Magyar Iskola
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
