A magyar származású Nobel-díjas svéd orvos, Bárány Róbert

150 éve Bécsben megszületett Bárány Róbert (Robert Bárány) magyar-osztrák származású Nobel-díjas svéd fiziológus, orvos.

Karinthy Frigyes is hivatkozik az egyik, Bárány által kifejlesztett eljárásra az Utazás a koponyám körül című művében.

Iskolái során mindvégig kiváló tanuló volt, 1900-ban szerzett szülővárosában orvosi diplomát, majd különböző német klinikákon folytatott belgyógyászati és pszichiátriai tanulmányokat. 1905-től a bécsi egyetem fülészeti klinikáján dolgozott, 1909-től docensként. Az emberi fül működését Bárány előtt jobbára csak állatkísérletek nyomán, elméletileg vizsgálták. Bárány volt az, aki emberekre is kidolgozta a vesztibuláris funkciók vizsgálati módszereit, amelyeket Az ívjárat-apparátus élettana és kórtana emberben című művében foglalt össze.

Bárány figyelmét egy egyszerű gyakorlati észlelés terelte a belső fül egyensúlyrendszerére. Feltűnt neki, hogy azok a páciensek, akin vizsgálat előtt fülmosást végzett, gyakran elszédültek – méghozzá csak akkor, ha a víz túl hideg avagy túl meleg volt. (Ennek az a magyarázata, hogy a belső fül ívjárataiban keringő folyadék hőmérséklete 37 fok, és ha a hőmérséklet változik, más és más ívjáratba vándorol, ami szédülést okoz.)

Bárány azt is felismerte, hogy a belső fül vesztibuláris apparátusának zavarai kóros körülmények között olyan kísérő tünetekkel járnak, mint a szemgolyók valamely irányú oda-vissza csapó mozgása (nystagmus). A jelenség egy élettani reflexmechanizmusnak felel meg, és Bárány-féle kalorikus reakciónak nevezik, hiánya pedig kóros jellegű. E reflex vizsgálata a Bárány-féle félremutatási kísérletek kiváltásával alkalmasnak bizonyult a kisagyvelő, mint a mozgási műveltek központja daganatos vagy tályogos gócainak kimutatására.

Belgyógyásznak készült

Eredetileg belgyógyászati és pszichiáteri ismereteket szerzett, klinikai, majd hadikórházi orvosként orr-fül-gégészettel foglalkozott, de tanulmányozta a lőtt fejsebek gyors ellátásának kérdéseit is.

Jelentős felfedezései közt tartják számon a szintén róla elnevezett Bárány-féle „félremutatási” kísérletet. Ez a tünet a belső fül, illetve a félkörös ívjáratok megbetegedésekor vagy ingerlésekor észlelhető. Lényege, hogy a beteg az orvos kinyújtotta karja mutatóujjához emeli saját jobb, majd bal mutatóujját, és ha a mozdulatot nem tudja becsukott szemmel megismételni (vízszintes vagy függőleges irányban eltér az iránytól, vagyis „félremutat”), akkor a kisagyban levő valamely megbetegedésre lehet következtetni.

Az I. világháború kitörésekor önként bevonult és harctéri szolgálatra jelentkezett (orvosként), s Przemyslbe került. 1915. március 22-én Przemysl feladásakor orosz fogságba esett.

1915. október 29-én Stockholmban neki ítélték az 1914. évi Nobel-díjat, amiről azonban fogságában nem értesülhetett, mert hollétéről nem tudtak.

1916-ban a svéd trónörökös, Károly főherceg akciót indított, hogy a hadviselő államok a kiemelkedő értelmiségieket megkülönböztetett bánásmódban részesítsék.

Közben ismertté vált mint Nobel-díjas tudós és a csereakciók során tárgyalások kezdődtek kiadatására. A határon küldöttség várta és 1916. szeptemberében Stockholmban megtarthatta Nobel-előadását, majd a szokásos ünnepségek keretében a svéd király átnyújtotta neki a díjat és a plakettet.

Hazatérve azonban csalódottan vette tudomásul, hogy éppen honfitársai és a szakmabeliek nem méltányolták a munkásságát. A bécsi egyetem orvosi kara nem járult hozzá, hogy a fülészeti tanszék rendkívüli professzorává kinevezzék. (…) Bárány számára az nyújtott elégtételt, hogy az Uppsala-i egyetem meghívta az orr-, fülé és gégeklinika élére, ahol haláláig dolgozott.

Új hazájában sikeresen illeszkedett be, humanistaként, pacifistaként és emberbarátként is nagy tiszteletet vívott ki. 1925-ben műtéti eljárást javasolt az idült homloküreg-gyulladás gyógyítására, ezért elnyerte a Svéd Orvostársaság jubileumi érmét.

Bárány főként elméleti ember volt, olykor túlságosan is, a kísérleti eredmények ellenére ragaszkodott teóriáihoz. Ezeket az álmatlanságban szenvedő Bárány éjszaka dolgozta ki, sokszor hajnalig spekulált ágyában fekve. Tudományos közleményeit (összesen 184-et publikált) sok kritika érte, többször keveredett elsőbbségi vitába is, de ezek az ő javára dőltek el. A csendes, zárkózott tudós boldogan élt feleségével, aki két gyermekkel ajándékozta meg. Bár magyar származása vitathatatlan és magyar Nobel-díjasként tartjuk számon, ő magát osztráknak vallotta.

Források:

• Bödők Zsigmond: Nobel-díjas magyarok. NAP Kiadó, 1997
• Fóti Mihály: Az orvostudomány és az élettan Nobel-díjasai. 1901–1973. Medicina, 1975
•  Múlt-Kor történelmi magazin, 2006. IV. 21.