Megállapodott a digitális szolgáltatásokról és az online tér szabályozásáról szóló törvényről az Európai Tanács és az Európai Parlament.
Az új szabályozás kiterjed az alapvető jogok védelmére és a hamis tartalmak terjedésének megakadályozására az online térben. A felhasználók számára biztonságosabb és nyitottabb digitális tér jöhet létre, a vállalatok számára pedig kiegyenlítődnek a verseny feltételei.
A kiskorúakat célzó platformoknak többek között megtiltják a gyerekeknek szánt hirdetések közzétételét.
A törvény célja, hogy akadályozza az illegális tartalmak terjedését, így akár arra is kötelezheti a platformokat, hogy vészhelyzet, háború vagy járvány esetén határozottabban lépjenek fel a félrevezető információk ellen. Csökkenteni szándékozik a demokratikus folyamatokra és a közbiztonságra negatív hatást gyakorló szolgáltatások megjelenését, a nemi alapú erőszakra, valamint a kiskorúakra gyakorolt káros hatások kockázatát, valamint az olyan tartalmak népszerűsítését, amelyeknek súlyos következményei lehetnek a felhasználók fizikai vagy mentális egészségére.
Európai szinten szabályozza a nagy techcégek feladatait és a törvénysértő tartalmak kérdésében, ezért például a Twitter, a Facebook és a YouTube is köteles moderálni a hozzá feltöltött tartalmat.
A törvény az elfogadást követően legkésőbb 2024. január 1-jén lép hatályba.
Az online platformoknak, köztük a közösségi médiának és a piactereknek szigorúbb elvárásoknak kell megfelelniük, illetve intézkedéseket kell hozniuk annak érdekében, hogy felszámolják az illegális tartalmak, áruk és szolgáltatások közzétételét, beleértve a félretájékoztatást is. A médiaszolgáltatóknak információkat kell gyűjteniük és meg kell osztaniuk őket az értékesített termékekről és szolgáltatásokról a megfelelő tájékoztatás céljából. A kiskorúak számára elérhető platformoknak konkrét intézkedéseket kell hozniuk a gyermekek védelme érdekében, a többi között a nekik célzott hirdetések teljes betiltása révén. A digitális szolgáltatások felhasználóinak jogukban áll majd jogorvoslatot kérni a platformok által elkövetett jogsértések miatt elszenvedett károkért vagy veszteségekért, illetve hatékonyabban ellenőrizhetik személyes adataik felhasználásának módját.
Discover more from Magyar Iskola
Subscribe to get the latest posts sent to your email.



