Technológia

155 éve szabadalmaztatták

Hogy mit?
A rágógumit.

Bizonyos források szerint már 5000 éve is ismerték, mások kutatásai alapján csak hétszáz éve találtak rá és az azték indián törzsek tagjai körében vált kedveltté a rágógumizás. Az a rágó persze még egészen más alapanyagból készült, de a cél ugyanaz volt: frissíteni a leheletet és fertőtleníteni, tisztítani a fogakat.

Indián törzsek

Már az ősi aztékokhoz tartozó indián törzsek is a chiclét használták, mint egy, a mai rágógumival nagy hasonlóságot mutató anyag alapanyagát. Ezt a fajta rágógumit legfőképpen a nők használták elsősorban a szájuk illatosításának a céljából. A népcsoport tagjai a chicle latexéből készült gumit is alkalmazták ilyen célokra. Eennek a készítménynek a helyiek által ismert neve a tzictli volt.

A maja civilizáció egyes tagjai is az aztékokhoz nagyban hasonlító módszereket alkalmaztak a rágásra szolgáló gumik területén.

A rágógumit.

Az újkőkorszak embere is rágózott: ezt bizonyítja legalábbis egy 2007-es régészeti ásatás eredménye. Sarah Pickin, a Derby Egyetem régész szakos hallgatója egy finnországi településen végzett ásatása közben legalábbis erre utaló nyomokat talált. A lelet alapján elődjeink nyírfakéregből készült kátrányt rágtak, egyértelműen szájhigiéniás célból.

Ismert az is, hogy az ősi aztékok – egész pontosan az azték törzsekhez tartozó indiánnők – is rágóztak, méghozzá azért, hogy jobb illatú legyen a szájuk. Ők a chicle nevű anyagot használták. Az ókori görögök pisztáciagyantát és gyanta állagú méhviaszt vetettek be, más kortársaik pedig a lucfenyő gyantáját rágcsálták előszeretettel.

Az áttörést a 19. század vége hozta: ekkor leltek rá az amerikai őserdőkben honos szapolitfa tejszerű nedvére, és döbbentek rá annak felhasználási lehetőségeire.

Az Egyesült Államokban, New Englandben az első kereskedelmi forgalomba hozott rágógumi 1848-ban került a piacra, egy bizonyos John B. Curtis jóvoltából. A lucfenyő gyantájából származó rágógumi nevébe belecsempészte Main állam nevét is. 1850-ben paraffinból készült rágó, a szabadalmi kérelmet pedig 1869. december 28-án adta be Williem Semple a rágógumi gyártására.

A „találmányt” szabadalmaztatni is kellett, amire 1869. december 28-án került sor.

Ekkor indult el az a rágó, amit mi is ismerünk, világhódító útjára.

William Finley Semple az Ohio állambeli Mount Vernon fogorvosa volt, aki a rágógumiról elsőként, 1869. december 28-án nyújtotta be a 98 304 számú szabadalmát az amerikai szabadalmi biztoshoz. Semple rágógumijának célja a fogak tisztítása és az állkapocs megerősítése volt. Nem édességnek szánta, az összetevők között volt kréta és porított édesgyökér is. A faszenet is „megfelelő” összetevőként javasolta a szabadalomban.

A rágógumit.
William F. Semple

A Mexikóból behozott kaucsukból készült rágógumit már sokkal puhább, tisztább és simább terméknek tartott8k, mint az addigiakat. Persze a legtöbb rágógumigyár azóta már áttért a szintetikus gumi alapanyagra, hiszen az jóval olcsóbb.

Önmagában a szapolitfából készült jó minőségű rágógumi nem lett volna elegendő a népszerűséghez: kellett egy ember, aki konkrétan ebből az üzletből akar meggazdagodni. A rágó története meg is kapta a nagy álmodozót William Wrigley személyében.

Wrigley tízéves korától a család szappanfőzdéjében dolgozott, három évvel később pedig már ügynökként járta az országot a házi szappant értékesítve. A szappangyártás után következett a sütőpor, amit a jó kereskedelmi érzékkel megáldott Wrigley ajándékcsomagocskákkal akart népszerűbbé tenni. Ezekben a csomagokban pedig rágógumi lapult.

Népszerűbb lett, mint a termék maga

Sok idő nem telt el, amire rádöbbent, hogy az ajándék népszerűbb, mint a termék maga és azonnal profilt váltott: áttért a szapolitfa chicle gyártására. Az 1910-es években Wrigley fodormentás rágógumija lett az egyik legnépszerűbb termék a piacon.

A rágógumit.

Nem első sorban a rágó, sokkal inkább a nagyon pontos és okosan megfogalmazott marketing miatt. A cég feje ugyanis semmit nem bízott a véletlenre: a hatékony reklám kulcsának azt tartotta, hogy minél tömörebben, minél többször kell elmondani az üzenetet – de emellett azért dekoratív lányok tucatjaival népszerűsítette a terméket, akik nemcsak a plakátokról mosolyogtak, de az utcán sétálgatva ingyen rágógumit is osztogattak az arra haladóknak.

Sőt, hatalmas méretű óriásplakátjainak darabjait a vonatok oldalára ragasztotta fel, hogy távolról úgy látsszon, mintha hatalmas rágógumi csomagok zakatolnának a síneken. Így a cég gyakorlatilag a kezdetektől uralta az amerikai rágógumipiacot, de pozíciója tovább izmosodott, amikor elkezdtek minden egyes rágógumit külön védőpapírba csomagolni.


Discover more from Magyar Iskola

Subscribe to get the latest posts sent to your email.