1891. április 20-án – 135 éve – született meg a modern melltartó elődjének feltalálója, Caresse Crosby. Egy olyan korban élt, amikor a nők szerepkörét élesen meghatározták, ő azonban nem csupán elutasította a nemi kötelezettségeket, hanem egyszerűen úgy tett, mintha azok egyáltalán nem is léteznének. Párizsban falta az életet, a szerelmet és az irodalmat férjével és Klitorisz nevű kutyájával.
Caresse Crosby születése óta a felsőosztály életét élte: bálokra, tánc- és kerti partikra járt az arisztokrácia tagjaival. 19 éves volt, amikor egy estélyre készülődve felvette a melleit furcsán kiemelő bálnacsontfűzőt, és ráébredt, hogy milyen kényelmetlen ez az eszköz, amibe a nőket belekényszerítik. Hívta is gyorsan a szobalányát, és egy pár selyem zsebkendőt, zsinórt, néhány rózsaszín szalagot, egy tűt és cérnát kért tőle. Elkezdett varrni, és kezei között megszületett a modern melltartó alapja, ami nem igazán hasonlított a manapság népszerű darabokhoz: kevés tartást adott és lelapította a melleket, de sokkal komfortosabb volt, mint a korabeli fűzők.

Az új, kényelmesebb ruhadarab híre rohamosan kezdett terjedni a helyi nők körében. Polly egészen addig nem tulajdonított találmányának jelentőséget, ameddig egy idegen fel nem ajánlott neki egy dollárt a ruhadarabért, és rá nem jött, milyen nagy lehetőség rejlik a melltartókban.
Gyorsan szabadalmaztatta is a terméket, és megalapította a Fashion Form Brassiere Companyt Bostonban, ahol női alkalmazottakkal dolgozott.
Mielőtt azonban találmánya valóban népszerűvé válhatott volna, Polly bezárta az üzletet férje unszolására, aki nem repesett az örömtől, hogy feleségének saját keresete van. 1500 dollárért adta el a szabadalmat a Warner Brothers Corset Companynak, ami 15 millió dollárt keresett a következő 30 évben a termékek eladásából.

Bővebben féktelen életmódjáról ITT.
Discover more from Magyar Iskola
Subscribe to get the latest posts sent to your email.



