Hazai hírek

Jobban félnek a szülők az iskolabezárástól, mint a koronavírustól

tavoktatas OČREgy országos felmérésből kiderült, a szülők sokkal inkább tartanak attól, hogy újra bezárják az iskolákat, minthogy a gyerekük esetleg megfertőződik koronavírussal.
Emellett egyáltalán nincsenek meggyőződve arról, hogy a gyerekeik tudják azt a tananyagot, amit a tavaszi karanténhónapok alatt kellett (volna) megtanulniuk.

A reprezentatív felmérést szeptember elején végezte 1020 ember bevonásával egy polgári társulás és a 2muse ügynökség.
Maguk a szülők, de a társadalom jelentős része is úgy véli, hogy a gyerekek nem tudják rendesen azt a tananyagot, amit a tanterv szerint át kellett venni a tavaszi iskolabezárás idején. A megkérdezettek 66 százaléka gondolja ezt, az iskolaköteles korú gyerekek szüleinek pedig a 69 százaléka.
Az is kiderült, a szülők nemcsak azért nem akarják, hogy ne zárják be újra az iskolákat, hogy dolgozni járhassanak, hanem 70 százalékuk a tanítás színvonala és a gyerekek tudása miatt aggódik, ha folyton távoktatást kell bevezetni.
Általános nézet az is, hogy a otthon tanulásnál azt volt a legnehezebb elérni, hogy a gyerekek összpontosítsanak, odafigyeljenek, illetve hogy megértsék az átvett tananyagot. Az alapiskolás gyerekek szüleinek 73 százaléka vélekedik így, a középiskolás gyerekek szüleinek pedig a 80 százaléka. (l)