Egész nyáron át tartó kézműves tanfolyam Mákófalván Kézműves tanfolyamokat szervez idén nyáron az Erdélyi Kézmíves Céh a kalotaszegi Mákófalván. A többnyire népi mesterségek elsajátítását célzó tevékenységek némelyike szeptember végéig igényelhető…

Nyári képzési lehetőségek pedagógusoknak „Idén a megszokott nyári egyetemek többsége elmaradt vagy online formában valósult meg. Így elmaradt a kollégákkal való találkozások, nagy beszélgetések lehetősége is. Ennek ellensúlyozására (bízva a…

Az amerikai űrhivatal, a NASA az Artemis program keretében 2024-re tervezi a Holdra juttatni az első nőt és a következő férfit, épp itt az ideje tehát, hogy megoldja az űrutazással…

A felhívásokat közzé tevő intézmények, rendezvények, pályázati bizottságok úgy szokták megoldani az előállt helyzetet, hogy azt mondják: „A nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítjuk a határidőt!” A FüVÉSZ pályázati bizottsága nem…

Hat iskola jelentkezhet abba a projektbe, amelynek keretében a diákok a régió történelmének feltárásra vállalkozhatnak. A téma idén a hatalom, erő, irányítás, döntés és a cselekvés lehetőségei az 1948–1968 közötti…

A világjárvány ellenére idén is lesz Gombaszög. Augusztus 21-23. között egy hosszú hétvégére sűrűsödik be a szlovákiai magyarok legnagyobb fesztiváljának színe java. A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások enyhítése lehetőséget ad…

KÖZLEMÉNY A szigorú járványügyi rendelkezések miatt sajnos 𝐚z Ipolyszakállosra tervezett 𝐒𝐳𝐨̋𝐭𝐭𝐞𝐬 𝐅𝐞𝐥𝐯𝐢𝐝𝐞́𝐤𝐢 𝐅𝐨𝐥𝐤𝐭𝐚́𝐛𝐨𝐫 𝐚𝐳 𝐞𝐫𝐞𝐝𝐞𝐭𝐢 𝐢𝐝𝐨̋𝐩𝐨𝐧𝐭𝐛𝐚𝐧 (𝟐𝟎𝟐𝟎. 𝐣𝐮́𝐥𝐢𝐮𝐬 𝟏𝟑-𝟏𝟗.) 𝐞𝐥𝐦𝐚𝐫𝐚𝐝. 𝗔 𝘁𝗮́𝗯𝗼𝗿𝘁 𝗲𝗴𝘆 𝗸𝗲́𝘀𝗼̋𝗯𝗯𝗶 𝗶𝗱𝗼̋𝗽𝗼𝗻𝘁𝗯𝗮𝗻 𝗳𝗼𝗴𝗷𝘂𝗸 𝗺𝗲𝗴𝗿𝗲𝗻𝗱𝗲𝘇𝗻𝗶! 🙂 Kísérjétek figyelemmel…

Az udvardi Majthényi Adolf Alapiskola szlovák, magyar és angol szakos pedagógust, valamint matematika- és fizikatanárt keres. Az iskola 2003-ban vette fel Majthényi Adolf plébános, jogtudós és szabadságharcos nevét, kinek közoktatás…