„Ritka fényű csillag nővilágunk egén…”, akivel a Teremtő „jókedvében ajándékozta meg szeretett hazánkat…”– idézi Lővei Klára véleményét  Brunszvik Terézről Marosi Martina „Brunszvik Teréz és az első felvidéki óvodák” című munkájában.…

Az első óvodáink alapítóját a reformkor nagyjai között tartjuk számon, már életében Széchenyi Istvánhoz hasonlították. Brunszvik Teréz (1775-1861) elsőként fogalmazta meg, hogy a nevelést tanulni kell, még a családi nevelést…

A Motiváció Műhely oktatási videói. A kölcsönvehető ötletek kedvéért tesszük közzé ezeket. Az első a tanodákat mutatja be. A második trailer a Motiváció Egyesület által koordinált TanodaPlatform szakmai műhelyéről szóló…

A bolygó lakosságának fele még mindig nem rendelkezik internethozzáféréssel. Afrika nagy részén még csak játszanak a digitális felzárkózás gondolatával. Egy szakadék mutatkozott meg a koronavírus-járvány során: az iskolák bezárása miatt…

Mese a vízről az óvodák és általános iskolák alsó tagozata számára. Több nyelvváltozatban is elérhető: Sok szeretettel gondolnak Rátok az esőcseppecskék! 1 826

Hétfőn bejelentette lemondását Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke, írta meg levelében a tagoknak. Levelét a PDSZ oldalán is közzétették. Szűcs ebben úgy fogalmaz: hosszas átgondolás után jelentette be lemondását…

Állami támogatásért lehetett pályázni nyári iskola működtetésére, összesen 242 alapiskola élt a lehetőséggel, közülük 43 magyar. Az oktatási minisztérium összesen 372 600 eurót fizet ki erre a célra az iskoláknak,…