Oktatás

Beindul az inkluzív alapiskolai oktatás Füleken

Az inkluzivitás röviden a különbözőségek elfogadását és az esélyegyenlőség biztosítását jelenti. Füleken a roma gyerekek felzárkóztatására indult ilyen oktatási projekt: a város tájékoztatója az új tantermek átadásáról.

„A város vezetése június 20-án átadta a Mocsáry Lajos Alapiskola felújított helyiségeit, ahol a hátrányos környezetből származó gyerekek inkluzív oktatása zajlik majd.
Az oktatási projektre 100 ezer eurós támogatást hívott le az önkormányzat a Losonci járás fejlesztési akciótervéből. Ebből újították fel a négy tantermet, megvásárolták a szükséges eszközöket és szerszámokat, állják a megemelkedő energiafogyasztás költségeit, a projektmenedzserek bérét, négy pedagógus plusz munkáját.

A valamikori öltözőket és raktárhelyiségeket építették át tantermekké, ez közel 47 ezer euróba került. Konyhai gépeket, tűzhelyeket, mikrohullámú sütőket és hűtőszekrényt, a mindennapos háztartási munkavégzésnél használatos berendezések és eszközök vásároltak. Nem hiányoznak a baba figurák és pelenkázó pultok sem.

Kotlár Ildikó igazgatóhelyettes elmondta, a tanulók 96 százaléka roma származású. „A gyerekek iskolába lépésekor érezhető a könyvismeret, a ceruza- és papírhasználat, a didaktikus játékok hiánya. Környezetük nem nyújt elég ösztönzést személyiségük fejlődéséhez, hiányoznak a higiéniai szokások is” ‒ magyarázta.

Agócs Attila polgármester szerint éppen ezért olyan fontos az inkluzív oktatás, bizonyos fokig átveszik a szülők szerepét, segítik a gyerekeket az alapvető, mindenekelőtt a háztartási készségek elsajátításában, és a középiskolai továbbtanulás irányába terelik őket. „A valamikori iskolaműhelyek formájában működik. Azt reméljük a projekttől, hogy a jövőben nő a foglalkoztatottság“ ‒ tette hozzá a polgármester.”

Mikuš Kovácsová Klaudia