HIVATALOS KIÍRÁS CIVIL KÖZÖSSÉGEK SZÁMÁRA
VERSÜNNEP 2020
A fesztivál programjához a tanév (2019. szeptember-2020. május) folyamán bármikor kapcsolódhat bármely magyarországi és határon túli iskola vagy civil szervezet oly módon, hogy jelentkezésével vállalja egy amatőr versmondó verseny megrendezését, lehetőleg a kiírásban szereplő témakörnek megfelelően, de nem kötelezően. A szervezők (Versünnep Alapítvány) saját költségen biztosítják egy szakember (színművész, író, költő, rendező) delegálását a zsűribe. A verseny időpontját minden intézmény maga határozhatja meg. A helyi versenyek alkalmával, igény szerint, rendkívüli irodalomórát is tartanak a delegált művészek.
A versenyek legjobbjainak, kategóriagyőzteseinek 2020. június 6-án nemzetközi seregszemlét rendezünk a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán, ahol a résztvevők jutalmakban részesülnek, valamint a zsűri döntése alapján szakmai továbbképző táborban vehetnek részt.
A jelentkezési lapot, amelyet a felhíváshoz csatolunk, kérjük, kitöltve juttassák el a szervezes.versunnep@gmail.com címre, vagy a Versünnep Alapítvány, 1132 Budapest, Viktor Hugo utca 41. 6. em. 41. postacímre.
Információt a szervezes.versunnep@gmail.com címen vagy Perlaki Ritától a +36 30 862 5123 telefonszámon kérhetnek az érdeklődők. Kapcsolattartásra használható a facebook.com/versunnep oldal is.
NEM HIVATÁSOS EGYÉNI ELŐADÓK SZÁMÁRA
Kategóriák:
- Vers – és prózamondás
- Énekelt vers, versmegzenésítés
- Képző-, és/vagy filmművészeti alkotás
- Slam poetry
- Egyéb
A nevezéseket beadhatják:
- nem hivatásos előadóművészek, formációk, együttesek, a nevezési lapon részletezett korosztályoknak megfelelően.
Egy nevező több kategóriában is jelentkezhet
A nevezés feltételei:
- nevezni egy művel kell, a felsorolt kategóriáknak megfelelően.
a nevezett mű csak magyar szerző alkotása lehet, ajánlottan (nem kötelezően) a kiemelt évfordulókban szereplő szerzőktől.
KIEMELT ÉVFORDULÓK
- Tolnai Ottó – Szerbia (1940)
- Domonkos István – Szerbia (1940)
- Dobos László – Felvidék (1930–2014)
- Reményik Sándor – Erdély (1890–1941)
- Sáfáry László – Kárpátalja (1910–1943)
- Szabó Lőrinc (1900–1957)
- Faludy György (1910–2006)
- Csoóri Sándor (1930–2016)
- Bella István (1940–2006)
Ízelítő a tavalyi versenyből:
Az egyéni előadóknak külön meghallgatást (versenyt) szervezünk, a jelentkezések számának és földrajzi elhelyezkedésének függvényében, 2020 első félévében.
Jelentkezési határidő: 2020. március 1. vasárnap, 24.00.
A részletekről a jelentkezések regisztrálása után értesítjük az érintetteket. A változtatás jogát fenntartjuk.
Az eseményekre 2020. május végéig folyamatosan sort kerítünk, különböző magyarországi és határon túli helyszíneken.
Discover more from Magyar Iskola
Subscribe to get the latest posts sent to your email.



