Technológia

A Gmailben is lehet majd videotelefonálni

A Google-nek régóta van már videtelefonálós szolgáltatása, de a Meetet eddig csak a szervezeti felhasználók vehették igénybe. Ez most változott, és már van, aki a Gmailből is használni tudja.
A koronavírus-járványra való tekintettel alig egy hete úgy döntött a Google, hogy minden felhasználója számára elérhetővé teszi a Meet nevű szolgáltatását. A segítségével ugyanúgy videokonferencia-hívásokat lehet lebonyolítani, mint például a Zoomban, de annál jóval rugalmasabb keretek között. A cég nem várt sokat, a Meet már be is került a Gmailbe.

The Verge beszámolója szerint a felhasználók egy részénél már megjelent a Meet, amit a levelező asztali böngészős változatában, annak is a bal oldali sávjában lehet megtalálni. A segítségével nemcsak csatlakozni tudunk egy híváshoz, de újat is indíthatunk. A szolgáltatás egyelőre nem mindenkinél jelent meg a Gmailben, erre valószínűleg még várni kell majd néhány napot.

A Meetet eddig csak szervezeti (üzleti, oktatási) felhasználók vehették igénybe, a Google viszont úgy döntött, változtat ezen a feltételen. Az ok természetesen a koronavírus-járvány, illetve egész pontosan az, hogy a(z önkéntes) karantén miatt jelentősen megnövekedett az igény a videós kapcsolattartásra.

A szolgáltatást a Google döntése érdekében bárki használhatja majd, aki rendelkezik Google-fiókkal, például gmailes vagy youtube-os regisztrációval. Az ingyenes Meettel akár 100 résztvevős videotelefonálásokat is lebonyolíthatunk, jelenleg akármilyen hosszan.

meet 2