Egyéb kategória Kitekintő

„Addig nincs édesség, amíg a zöldséget meg nem etted”?

Balázs Zuszsanna foglalta össze egy amerikai kutatás eredményeit a Quibit Tudomány rovatában „VÁLOGATÓSAK LESZNEK AZOK A GYEREKEK, AKIK NEM EHETIK AZT, AMIT SZERETNÉNEK” címmel.

Eszerint a kutatók öt éven át követték nyomon 300 gyerek és szülei viselkedését és étkezési szokásait, ennek alapján igyekeztek kikövetkeztetni, miért lesznek egyes gyerekek válogatósak, míg mások miért esznek meg bármit, amit eléjük raknak. A vizsgálatban a létminimumon élő családok gyermekeinek étkezési szokásait mérték fel, a kutatók a résztvevőket kérdőívek kitöltésére kérték.

A vizsgálatban részt vevő gyerekeket aszerint sorolták csoportokba, hogy mennyire voltak válogatósak, amikor étkezésre került a sor. A gyerekek 15 százaléka bizonyult kifejezetten finnyásnak, az ebbe a csoportba tartozók szinte egyáltalán nem ettek zöldségeket, és nem nagyon voltak hajlandóak olyan ételeket elfogadni, amit korábban nem ismertek. A Pediatrics című gyermekorvosi szaklapban május 26-án megjelent tanulmány szerint azok a gyerekek bizonyultak a leginkább válogatósnak, akiktől olyankor is megkövetelték, hogy egyenek, amikor ahhoz nem volt kedvük, vagy azok, akiknek szigorúan felügyelték, mikor mit esznek, illetve korlátozták a fogyasztási szokásait. A gyerekek közül azok nem válogattak, vagy voltak kevésbé finnyásak, akiket csak nagyon minimális mértékben instruáltak evés közben, és soha nem kényszerítették, hogy olyankor is egyenek, amikor nem kívánták az ételt.A kutatók szerint a vizsgálatuk legnagyobb erőssége, hogy éveken keresztül követték a gyerekek szokásait. A vizsgálatban részt vevő családokban a szülőket a gyermekeik 4, 5, 8 és 9 éves korában kérték a kérdőívek kitöltésére. Azt találták, hogy a válogatósok az idő múlásával sem „nőtték ki” rossz szokásukat.

A kutatást méltató Nancy Zucker gyermekpszichiáter és Sheryl Hughes gyermekdietetikus szerint ezeknek a gyerekeknek több ezer negatív élményük lehet az étkezéssel kapcsolatban: az étkezéseket kísérő állandó veszekedések, szokatlan, számukra nehezen befogadható ízek, és ehhez hasonlók. A szakemberek szerint óriási hiba a gyerekeket arra kényszeríteni, hogy megegyék, ami előttük van, mint ahogy az is, hogy addig az asztalnál kell ülniük, amíg a szülők által elegendőnek ítélt ennivalót el nem fogyasztottak. Hasonló baklövés az étellel zsarolás, még ha nem is nagyon létezik ember a Földön, aki ne hallotta – vagy mondta – volna a mondatot, hogy „addig nincs édesség, amíg a zöldséget meg nem etted”.

Azoknak a szülőknek, akiknek válogatós gyerekeket kell etetniük, a szakértők az alábbiakat javasolják:

  • Ha a gyerek valamit nem akar megenni, annyiszor kell kényszerítés nélkül felajánlani a lehetőséget, hogy mégis megkóstolja, amíg magától meg nem jön hozzá a kedve.
  • Sokat segít, ha a gyerek rendszeresen látja az őt gondozó felnőtteket jó ízűen, élvezettel enni.
  • Nagyobb kedvvel esznek meg a gyerekek olyan ételeket, amelyek kiválasztásában és elkészítésében maguk is részt vettek.
  • Ha választhatnak az (egészséges) alternatívák közül, az egyiket többnyire minden gyerek megeszi.
  • Tévézés helyett beszélgetéssel töltse a család a közös étkezés idejét.
  • Ne készítsünk különböző fogásokat azoknak a gyerekeknek se, akik valamit nem hajlandóak megenni abból, amit a család többi tagja eszik.

original