Oktatás

Hagyni kéne, hogy az iskolák válasszák meg a tantárgyakat

A TASR-nek adott interjújában Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi miniszter arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány megmutatta, hogy nem csak az oktatás módszertanát, hanem az oktatás tartalmát is meg kell változtatni. Szerinte már látszik, mi az, amit kell, illetve nem kell megtanítani az iskolákban, és hogy mi az a kiegészítő oktatás.

Mint elmondta, örülne, ha az iskolák lehetőséget kapnának arra, hogy megválasszák a tanított tantárgyakat, és specializálódhatnának valamilyen irányba.

Arról beszélt, hogy csak a fő tantárgyakat határoznák meg minden iskola számára, mint például szlovák nyelv és irodalom, matematika vagy az idegen nyelv, a többi az iskola hatásköre lenne.

A tárcavezető szerint ahhoz, hogy a szlovák oktatásügy egy szintre kerüljön nemcsak Európa, de a világ legjobb iskolarendszereivel, a tanárok elismerésére is szükség van.

„Fontos, hogy a tanári hivatás olyan legyen, amelyre büszkék lehetnek. Szerinte az előző kormányok mindent megtettek annak érdekében, hogy a tanárok pozícióját leértékeljék, és ez a hozzáállás az emberekre is jellemző. Manapság nem tudjuk értékelni azt, amit a tanárok csinálnak” – mondta a miniszter, aki kitért a tanárok anyagi értékelésére is.

Hagyni kéne, hogy az iskolák válasszák meg a tantárgyakat
A szabadon választható tárgyak mellett kötelező tantárgyak is akadnak, ilyen az amerikai történelem, állampolgári ismeretek és az angol. Az iskolaév pontos tartamát azonban Amerikában minden iskola maga határozza meg.