Szabadidő

Képregény a Mátyás-templom történetéről

Mátyás-templomKépregény jelent meg a Mátyás-templom történetéről az osztálykiránduláson résztvevő 10-14 éves gyerekek számára. A kerettörténet szerint a főszereplő, Berci egy unalmasnak ígérkező osztálykiránduláson elszakad társaitól, és kódfejtéssel életre kelt két szobrot, Tabulát és Rasát, a múltidézőket. Ezért Múltidézők a képregény címe.

A két alak egy időlift segítségével visszaröpíti a kisfiút IV. Béla idejébe, hogy az 1200-as évekbeli építéstől követhesse a templom és Magyarország történetét, és közben szelfit készíthessen Károly Róbert vagy épp Ferenc József és Sissi koronázásával a háttérben.
Kiderül, miért hívja mindenki Mátyás-templomnak az épületet, kiket koronáztak, kik házasodtak a falai között, hányszor kellett újraépíteni, felújítani, miután egy-egy része vagy a tornya összedőlt, felrobbant, leégett a századok során.
Berci idegenvezetőitől megtudja, hogyan működött a török uralom idején dzsámiként a koronázó templom, és hogyan rémisztette meg a budai vár visszafoglalásakor a várvédő törököket a 145 évvel korábban befalazott Mária-szobor.
Kiderül az is, hányféle tornya volt a templomnak, hogyan zajlott a Schulek Frigyes vezette felújítás a 19. században, vagy hogyan menekültek meg a templom ablakai a második világháború alatt. (mti)