Az alapiskolai és gimnáziumi pedagógusok 10 százaléka nemhogy fontolgatja a tanári pálya elhagyását, hanem már másik állást keres. Közülük minden harmadik mondja, hogy semmiképpen nem akar tovább tanítani.
Mindez az oktatási minisztérium egyik intézetének felméréséből derült ki, melyet a PIAAC nemzetközi projekt keretében végeztek, hivatalos neve A Felnőtt Lakosság Képesség- és Kompetenciamérése. 900 alapiskolai és nyolcosztályos gimnáziumban tanító pedagógust kérdeztek.
„Tekintettel a pedagógusok átlagéletkorára, valamint arra, hogy egyes régiókban mekkora hiány van egyes tárgyakat oktató pedagógusokból, magasnak tartjuk a pályaelhagyást tervezők arányát” – tette közzé a felmérés kapcsán a minisztérium.
Ami a legriasztóbb, hogy főleg a 35 év alatti pedagógusok gondolkoznak a váltáson. Az okok között szerepel, hogy teljesen elégedetlenek a hivatásukkal, a munkahelyi körülményekkel, a bérezéssel. Itt regionális különbségek is mutatkoznak, szerepet játszik, hogy mekkora a munkanélküliség az adott régióban. (l)