Hazai hírek

Mérlegelik a klasszikus középiskolai felvételi megtartását

 (20) Mérlegelik a klasszikus középiskolai felvételi megtartását
Branislav-Grohling

Mérlegelik a klasszikus középiskolai felvételi megtartását. Ezt Branislav Gröhling oktatási miniszter jelentette ki. Szerinte ez különösen a nyolcéves gimnáziumok és a kéttannyelvű iskolák esetében lenne fontos.

„Igyekszünk úgy beállítani a rendszert, hogy valamilyen módon megtarthassák a felvételiket. Tanácskozunk a szakmai társulásokkal, hogy mekkora csoportokban, mennyi idő alatt tudnák lebonyolítani. Ezt természetesen a saját lehetőségeikhez igazíthatnák az iskolák” – tette hozzá.

A felvételik május 3-a és 14-e között lesznek, a központi rendelet szerint a járványhelyzettől függ a lebonyolítás módja.
A középiskoláknak már korábban közzé kellett tenniük a felvételi feltételeit, menetrendjét, kiértékelésének szabályait.

Petíció is indult a középiskolai felvételi teljes eltörlése érdekében,  8900-an írták alá. A kezdeményezők azt javasolják, hogy az 5. évfolyamtól vegyék figyelembe a tanulók bizonyítványainak átlagát a kijelölt tantárgyakból, és ne legyen felvételi. Azzal érvelnek, hogy öt tanév jegyei alapján megállapítható a diák felkészültsége. Emellett azzal is hivatkoznak, hogy az érettségiket törölték, és „mi a különbség egy kilencedikes diák egy érettségiző diák között”.

 

PRIJÍMACIE SKÚŠKY NA STREDNÉ ŠKOLY