Hazai hírek

Gröhling bejelentette a digitális ugrást: felszerelik az iskolákat

Branislav Gröhling
Pontosabban digitális „hármasugrásról” van szó, és az iskolaigazgató rendel. Három fázisban látják el technikai eszközökkel az iskolákat, idén összesen 40 millió eurót költenek erre. Ennek java uniós pénz, szeptemberben érkeznek az első számítógépek.

Előtte felmérik a helyzetet és az igényeket, az iskoláknak kérdőívet küldenek. Csak olyan felszerelés érkezik majd, amit az iskolaigazgató megrendel.

A REACT-EU programból 20 millió eurót szerzett a tárca, ebből az alapiskolákat szerelik fel, 16 ezer digitális eszközt vásárolnak a pedagógusok, 17 ezret pedig a tanulók számára, notebookokat és tableteket – ezeket akkor is lehetne használni, ha a járvány miatt ismét be kellene zárni az iskolákat.

Emellett összesen 265 számítógépes tantermet tudnak felszerelni.

További 20 millió euró az eddig fel nem használt uniós támogatásokból származik, 17 ezer számítógépet vásárolnak pedagógusoknak, 3 ezret hátrányos helyzetű diákoknak.
A középiskoláknak 14 ezer számítógép jut, emellett 590 számítógépes tanterem felszerelésére futja, ebből 150-et kollégiumokban alakítanának ki.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: