Matematika Tanuljunk

A fraktálok

A természet számtalan olyan objektummal rendelkezik, amelyek többszöri nagyítás után is részletesen struktúráltak, még egy erős mikroszkóp alatt is „gyűröttek” maradnak. A tudósok csak az utóbbi évtizedekben ismerték föl, hogy ezekkel az alakzatokkal érdemes foglalkozni, s megszületett egy újfajta geometriai objektum, a fraktál. A fraktálok egészen sajátos képződmények: egyrészt nagyon összevisszák, másfelől viszont szigorú matematikai törvényszerűségeket követnek. E tulajdonságuk miatt új területet nyitottak a tudomány világában, másfelől pedig – a számítógépek fejlődésének köszönhetően – ezrek fantáziáját mozgatták meg.

Sierpinski-háromszög

Ezek olyan alakzatok, amelyek valamiképpen önhasonlóak, azaz valamely kisebb részük kinagyítva (és esetleg elforgatva) megegyezik az eredeti alakzattal. Egy kézenfekvő példa ide a Sierpinski-háromszög. Az ábra három kisebb háromszögre bontható (középen meg üres), amelyek hasonlóak az egészhez.

Fontos megjegyeznünk, hogy a természetben előforduló fraktál nem lesz minden lépték mellett fraktál alakzat, hanem e helyett általában csak a hosszúsági skála 10- vagy 100-szoros nagyításáig. A geomorfológiában fokozottan igaz, hogy a fraktálmodellek csak bizonyos típusú felszínformák, csak bizonyos hosszúsági skálán történő kvantitatív leírására alkalmazhatók.

Ingyenes fraktálképgeneráló alkalmazások

 

Loader Loading...
EAD Logo Taking too long?

Reload Reload document
| Open Open in new tab

Download [1.45 MB]

Loader Loading...
EAD Logo Taking too long?

Reload Reload document
| Open Open in new tab

Download