Szabadidő

Így etesd a madarakat télen

Így etesd a madarakat télen
(Fotó: Pixabay)

A téli madáretetés az egyik leggyakoribb és egyben legegyszerűbben végezhető madárvédelmi tevékenység, néhány egyszerű szabályt kell csak betartani, és a madármegfigyelés örömével gazdagodhatunk.

Mikor kezdjük az etetést?

Ha szeretnénk etetni a kertben, vagy épp a lakásunk erkélyére látogató madarakat, akkor azt az első tartós fagyok beköszöntétől a fagyok megszűnéséig tegyük.

Mivel etessünk a madarakat?

Az olyan kistestű madarak, mint amilyen a kék cinege, a széncinege, a vörösbegy, a zöldike, a csuszka, a tengelic, vagy éppen az erdei pinty, szívesen fogyasztják a különféle magvakat. A legegyszerűbb és egyben legolcsóbb megoldás, ha napraforgó magot adunk eleségként – írja a Picup.hu.
Természetesen választhatunk a kereskedelemben, piacokon is kapható magkeverék közül is, melyek általában napraforgó, búza, köles és kukorica keverékéből állnak. A kert madarai eltérő módon táplálkoznak, egyes fajok inkább a földön keresgélnek, míg mások az etetőn táplálkoznak.
Számos etetőtípus létezik, a legegyszerűbb a talajetető, mely lényegében csak a kert levelektől megtisztított része, ahol a földre szórjuk az eleséget. De lehet tálcás etető, egy sekély faláda, vagy egy műanyag virágalátét is.
Egyedül az a fontos, hogy gondoskodjunk a vízelvezetésről: néhány kis lyukat fúrjunk az etető aljára. Lényeges, hogy megfelelően rögzítsük az etetőt.
Az ablak- és ablakpárkány-etetők is jó megoldást jelentenek, akiknek kertje van, az pedig gondolkodhat dúcetető kihelyezésén is.
Népszerű a függő etető, számos változat kapható az üzletekben, de saját magunk is elkészíthetjük, akár egy műanyag palackból, egy lopótökből.
Népszerű a cinkegolyó, melyen a madarak az akrobaták ügyességével képesek egyensúlyozni evés közben. A vödrös cinkegolyóból a hulladék sem potyog a földre.
A cinkegolyókon gyakran láthatunk bájos őszapókat, és időnként olyan nagyobb testű madarakat is, mint a szajkó, vagy a nagy fakopáncs.

Így etesd a madarakat télen
(Fotó: Pixabay)

A cinkegolyóhoz hasonló nagy energiatartalmú élelem a saját készítésű madárkalács is, mely marhafaggyúból, magokból és szotyolából áll.

A rigók és a meggyvágók szívesen keresgélnek a talajon, nekik almagerezdeket, almacsutkákat is szórhatunk a talajra. Az almagerezdekből a cserjék ágaira is szúrhatunk.

Mivel ne etessük a madarakat

A madarak nem „konyhamalacok”, nem a konyhai hulladék eltüntetésére szolgálnak! Kenyérrel és kenyérmorzsával soha ne etessük őket, mert megsavanyodik a begyükben, és könnyen a pusztulásukat okozhatja. Romlott, penészes vagy sózott eleséget szintén ne adjunk nekik.
Az etetéssel kapcsolatban egy fontos teendőnk maradt még, ez nem más, mint az etető takarítása. A felhalmozódó maghéjak miatt, ugyanis úgy tűnhet, hogy még van elegendő eleség az etetőben, ez azonban gyakran nincs így. Ellenőrizzük tehát az etetőt, takarítsuk ki, és töltsük fel újra!

Itassunk is!

A madarak számára az ivó- és fürdőhely talán még a könnyen elérhető téli élelemnél is nagyobb vonzerőt jelent. Az itatás ráadásul még az etetésnél is egyszerűbb: elég egy leselejtezett kerámia vagy műanyag cserépalátét, amit feltöltünk langyos vízzel. Más teendőnk a jég eltávolításán, és az itató újratöltésén kívül nincs.