Felhívások Versenyek

A történelmi Esztergom vármegyéről szóló helytörténeti vetélkedőről

helytörténeti Az Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium – idén is együttműködve a Péczeli József Komárom-Esztergom Megyei Honismereti Egyesülettel – 2013 óta minden évben megszervezi a történelmi Esztergom vármegyéről szóló tanulmányi versenyét. A helytörténeti verseny határon átívelő két szempontból is: a volt vármegye mindkét járása (esztergomi és párkányi) szerepel benne, és mindkét járás területén működő általános, alap- és középiskolák meghívást kapnak a versenyre. A hetedik évfolyamtól várjuk a résztvevőket, egy iskolából több csapat is nevezhet, a részvétel ingyenes.
A versenynek ebben a tanévben külön aktualitást ad az 1222-es Aranybulla kiadásának 800. évfordulója.

A felkészülés alapja a Múltunk határok nélkül – Esztergom és környéke a kezdetektől az Ister-Granum Eurorégióig című könyv (szerzők: Bőszéné Szatmári-Nagy Anikó, Gergely Endre, Peragovics Ferenc; Esztergom, 2011). Hogy minden iskola bekapcsolódhasson, a szervezők minden olyan iskolai könyvtár részére ingyenesen eljuttatják a könyv négy példányát, ahol még nem rendelkeznek vele, és kérik ezt a segítséget.

A helytörténeti verseny leírása az alábbiakban olvasható.

Kérjük, terjessze a verseny hírét kollégái és diákjai körében, hogy minél többen ismerkedhessenek helytörténetünkkel egy oldott, félig játékos vetélkedő formájában – a határ mindkét oldalán!
A feladatlap egyszerűen továbbítható a kollégák és a diákok felé.
Amennyiben szeretnének ingyenes példányokat igényelni iskolai könyvtáruk részére, kérjük, minél előbb írjanak a helytortenetivetelkedo@gmail.com címre egyeztetés céljából!

Üdvözlettel:
Gergely Endre és Peragovics Ferenc szervezők
Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium

Kedves Versenyzők!

Alkossatok háromfős csapatot! Töltsétek ki és küldjétek el az első feladatlapot 2022. március 6. vasárnap éjfélig! Az elküldött feladatlap után már kéthetenként küldjük a további három feladatlapot.
Az első forduló a Múltunk határok nélkül című könyv első hét fejezetét dolgozza fel, a válaszokat a törzsanyagban lehet megtalálni.
A négy internetes forduló után a szóbeli döntőt 2020. május 4-én szerdán rendezzük meg, ahová várhatóan a legjobb tíz csapat kap meghívást. A szóbelire a Múltunk határok nélkül című könyv V. fejezete alapján lehet felkészülni. A döntő részleteiről hamarosan értesítjük a résztvevő csapatokat.
A jelentkezési lapot és a feladatsorokat online kérdőíven várjuk. Egy feladatlapra csak egyszer lehet válaszolni. Az esetleg másodszorra elküldött (javított) válaszsort sajnos nem tudjuk figyelembe venni!
Jó munkát kívánunk!
a Szervezők

 

Itt a nevezés és egyben az első forduló feladatlapja:

https://docs.google.com/forms/d/e/….NgVnTljMKg/viewform