Közösség

Az iskolai zaklatásról és a közösségbe való beilleszkedésről

Az iskolai zaklatásról és a közösségbe való beilleszkedésről szóltak a Vekker Műhely színházi-nevelési foglalkozásai Füleken. Komoly és aktuális témákat közelítettek meg drámapedagógiai módszerekkel azokon a műhelyfoglalkozásokon, melyeket a Vekker Műhely tartott Füleken január 31-én. Két iskola négy osztályának diákjai lehettek aktív részesei nemcsak az előadásoknak, hanem a felvezető beszélgetéseknek és az előadásokat követő feldolgozó foglalkozásoknak is. A műhelymunkák a Füleki Városi Művelődési Központ FOLT Művészeti Műhely projektjének keretében valósultak meg a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával.

Az iskolai zaklatásról és a közösségbe való beilleszkedésrőlA II. Koháry István Alapiskola egy-egy hatodikos és hetedikes osztálya a Ne csukd be a szemed című foglalkozás részese lehetett, melyet Czuczor Nóra, Kuklis Katalin és Tóth Gábor vezetett. A hallássérült Anika történetén keresztül a résztvevők megtapasztalhatták, hogy aki valamiben különbözik a többiektől, annak a beilleszkedés akkor sem egyszerű, ha mindenki tele van jóindulattal. Hiszen mást látunk, hallunk, másra figyelünk, és máshogy kommunikálunk. Nem biztos, hogy mindig értjük egymást, nem biztos, hogy értjük a másikat. A foglalkozáson részt vevő gyerekeknek nagy élményt jelentett, hogy ezúttal nem passzív figyelői voltak egy színházi előadásnak, hanem aktív részeseivé váltak egy-egy helyzetnek, s véleményüket, tapasztalataikat is megosztották egymással a közös munka során.

Az iskolai zaklatásról

Az iskolai zaklatásról és a közösségbe való beilleszkedésrőlA bullying vagy iskolai zaklatás témáját a Koháry Alapiskola kilencedikes osztálya, valamint a Füleki Gimnázium elsős diákjai a Nem csináltam semmit című foglalkozás keretében dolgozták fel a Vekker Műhely tagjaival: Kálócz Lászlóval, Kovács Nikolettel és Romada Rakottyay Katalinnal. A „Maradj csendben! Ez nem a mi dolgunk! Semmi közünk hozzá!“ és az ehhez hasonló önfelmentő mondatokat – „Örülj, hogy nem téged pécézett ki!“ alapon – gyakran az önvédelem, félelem szüli a zaklatás szemtanúiban. A bűntudat azonban őket is elkísérheti, így egy ilyen történetben sokan sérülhetnek. Hogy mit tehet egy zaklatási folyamat szemtanúja, ezt járták körül drámapedagógiai módszerekkel a diákok a Vekker Műhely segítségével. Nemcsak gondolataikat osztották meg, hanem egy-egy jelenetmozaik erejéig el is játszottak helyzeteket, viselkedésformákat, reakciókat. A négy, diákokból álló csoport a Vekker Műhely tagjainak szakmai vezetésével hamar ráhangolódott a közös munkára, a diákok kommunikatívak voltak, bátran ötleteltek és játszottak.

Az iskolai zaklatásról és a közösségbe való beilleszkedésrőlA Füleken megvalósuló foglalkozások azoknak a műhelymunkáknak a részei, melyek a FOLT Művészeti Műhely keretében zajlanak 2016 óta. A FOLT workshopok, alkotóműhelyek formájában működik. Célja az amatőr művészeti tevékenység modern, alternatív megnyilvánulási formáinak terjesztése, különböző művészeti ágak összekapcsolásával. Itt találkozhat egymással a kreatív írás, a slam poetry, a különböző szövegek megzenésítése, a rövidfilmek létrehozása, a díszletkészítés és más vizuális megjelenítések. Így születnek meg a FOLT műhelyében különböző szövegek (versek, szlogenek, slam poetry), zenei kreációk (dalok, megzenésített versek), vizuális amatőr művészi megnyilvánulások (díszlet, installációk dekorációi, képzőművészeti alkotások, fényfestés, történelmi fényképészeti eljárásokkal készített felvételek), audiovizuális alkotások (rövidfilmek, trackkek, promo videók) – illetve mindezek kombinációja vagy együttese. A programok elsősorban a középiskolás vagy felső tagozatos alapiskolás diákokat célozzák meg. Eddig filmes, slam poetry és kreatív írás műhelyekben dolgozhattak a diákok. A FOLT egyéb alkotóműhelyei (fényképész-, kézműves, építész- és kovácsműhely, illetve kreatív vagy art pack workshop) megjelennek a Füleken évente megvalósuló júliusi UDVart fesztivál programkínálatában is.