Hazai hírek

Nem akarnak szóbelizni az érettségizők

szóbeli érettségi eltörlése
(MTI-felvétel)

És a szóbeli elleni kifogásaikat szóban is el akarják mondani a miniszternek, írásban már többször megtették.

A Középiskolások Szövetsége találkozót kér Branislav Gröhlingtől, az idei szóbeli érettségi eltörlése érdekében pedig már több aláírásgyűjtés is volt. A minisztérium álláspontja azonban világos: két év után végre rendes érettségit kell tartani, pontosan úgy, ahogy a járvány előtt.
Az érvek között szerepel, hogy két tanév alatt már mindenki „hozzászokhatott” a távoktatáshoz is, továbbá idén tavasszal nem lesz olyan rossz a helyzet, mint az előző években. A tanárok nagy része és az érettségizők közül is sokan be vannak oltva, emellett sokan átesnek a fertőzésen, mire lecseng az omikron hullám. Továbbá már csak öt nap a karantén, így a most következő legfontosabb felkészülési időszakban lehetséges lesz a tantermi oktatás az érettségiig, és lehetőség van a szakmai gyakorlatokra is – az előző két évben viszont nem ez volt a helyzet.

A diákság viszont azzal érvel, hogy ha az előző két évben nem kellett rendesen érettségizni, akkor miért épp a mostani végzősöknek kelljen, hiszen két évfolyamot töltöttek távoktatásban, illetve „hadiállapotok” között tanultak.

„A tanulmányaink felét távoktatásban töltöttük, és még mindig nincsenek adatok arról, hogy az mennyire hatékonyan helyettesíti a tantermi oktatást. Az idén érettségizők nem olyan esélyekkel állnak majd oda a zöld asztalhoz, mint a korábbi évfolyamok tanulói”

– állítja Viktória Kaľavská, a Középiskolások Szövetsége vezetésének tagja. A tananyagot gyorsabban kell átvenni, a lemaradást igyekeznek behozni, közben most is karanténba kerülnek iskolai osztályok – sorolja. A diákok szövetsége azt szeretné, ha törölnék a szóbeli vizsgát, vagy legalább a felére csökkentenék az érettségi tételek számát.

Ennek ellenére idén szinte biztosan úgy zajlanak majd az érettségi vizsgák, mint a járvány előtti években, az egyetlen változás az lehet, hogy az írásbeli vizsga minden tantárgyból 15 perccel hosszabb lesz.
Az írásbelik március 15-e és 18-a között lesznek, a szóbelik május 23-a és június 15-e között.