Kitekintő Közösség

Anyák napjára

Bár a modern világ 1914-ben, Amerikában kezdte el hivatalosan is ünnepelni egy erre kiválasztott napon az édesanyákat, az anyák napjának megünneplése Európában az ókori Hellaszig nyúlik vissza. Itt Rhea, az istenek anyja és vele együtt az édesanyák tiszteletére tartottak ünnepségeket, és Rómában is hasonló kultusznak örvendett Juno (az etruszk Uni termékenységistennő megfelelője). A kereszténységben aztán Szűz Mária tiszteletében él tovább ez a hagyomány.

Angliában pl. már a XIII. században megünnepelték a „Mothering Sunday”-t, az Anyák vasárnapját. A hagyományos ajándék a simnel torta volt, és az ünnep eredetileg a húsvéthoz, még inkább az azt megelőző böjthöz kötődött.

Végül az anyák napja mai formájában a XX. század elején jelent meg, amikor egy lelkes amerikai nő, Anna M. Jarvis hosszú fáradozása sikerrel járt, és 1914. május 10-én megtartották az első hivatalos anyák napját Amerikában.

Anyák napjáraAnyák napja a legtöbb országban májusra, ezen belül annak második vasárnapjára esik:

február második vasárnapja: Norvégia
március 3.: Georgia
március 8. (Nőnap): Afganisztán, Bulgária
március 21., a tavasz első napja: az arab világ legtöbb országa (például Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom, Irak, Kuvait, Libanon, Szaúd-Arábia), illetve a magyar paraszti hagyományban is a március 20. utáni első vasárnap ünnepelték Gyümölcsoltó Boldogasszony napját, amely összevontan anyák napja, nőnap és „Valentin-nap” is volt; a leányok virágot ajándékoztak kedvesüknek, a gyermekek pedig verssel vagy dallal köszöntötték fel édesanyjukat és nagyanyáikat
március 25.: Szlovénia
május első vasárnapja: Magyarország, Angola, Litvánia, Mozambik, Portugália, Románia, São Tomé és Príncipe, Spanyolország, Szerbia, Zöld-foki Köztársaság
május második vasárnapja: Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Chile, Ciprus, Csehország, Dánia, Dél-afrikai Köztársaság, Észtország, Finnország, Görögország, Hollandia, Japán, Kanada, Malajzia, Németország, Olaszország, Peru, Svájc, Tajvan, Törökország, Ukrajna, Lettország
május 10.: Latin-Amerika legtöbb országa (például Guatemala és Mexikó), Hongkong, India, Pakisztán, Szingapúr
május második vasárnapja: Szlovákia, Anguilla,  Antigua és Barbuda,  Aruba,  Ausztrália,  Ausztria,  Bahama-szigetek,  Banglades,  Barbados,  Belgium,  Belize,  Bermuda,  Bhután,  Bonaire,  Botswana,  Brazília,  Brunei,  Kanada,  Kambodzsa,  Kajmán-szigetek,  Közép-afrikai Köztársaság,  Csád,  Chile,  Kína,  Kolumbia,  Kongó, Dem. Rep.,  Kongó, Rep.,  Elefántcsontpart,  Horvátország,  Kuba,  Curaçao,  Ciprus,  Cseh Köztársaság,  Dánia,  Dominika,  Ecuador,  Egyenlítői-Guinea,  Észtország,  Etiópia,  Feröer-szigetek,  Fidzsi-szigetek,  Finnország,  Gabon,  Gambia,  Németország,  Ghána,  Görögország,  Grönland,  Grenada,  Guyana,  Honduras,  Izland,  India,  Olaszország,  Jamaica,  Japán,  Kenya,  Lettország,  Libéria,  Liechtenstein,  Makaó,  Malajzia,  Málta,  Mianmar,  Namíbia,  Hollandia,  Új-Zéland,  Pakisztán,  Pápua Új-Guinea,  Peru,  Fülöp-szigetek,  Puerto Rico,  Saint Kitts és Nevis,  Saint Lucia,  Saint Vincent és a Grenadine-szigetek,  Szamoa,  Szingapúr,  Sint Maarten,  Dél-Afrika,  Srí Lanka,  Suriname,   Svájc,  Tajvan,  Tanzánia,  Tonga,  Trinidad és Tobago,  Törökország,  Uganda,  Ukrajna,  Egyesült Államok,  Uruguay,  Vietnam,  Venezuela,  Zambia,  Zimbabwe
május 26.: Lengyelország
május utolsó vasárnapja: Franciaország, Marokkó, Svédország
június második vasárnapja: Luxemburg
augusztus 15. (Nagyboldogasszony): Costa Rica, Antwerpen (Belgium)
október második hétfője: Malawi
október harmadik vasárnapja: Argentína
november utolsó vasárnapja: Oroszország
december 8.: Panama

Más ünnephez kapcsolódik:

Egyesült Királyság (Anglia, Skócia, Wales, Észak-Írország) és Írország: az itteni anyák napja (Mother’s Day) nagyböjt negyedik vasárnapjára esik. A Mothering Sunday nevű vallási ünnepből alakult ki, amely eredetileg nem kapcsolódik a mai anyák napja ünnephez.
India: a nyugati hatásra átvett május 10-i anyák napja mellett megtartják a durga púdzsa ill. a navarátri nevű, októberi tíznapos ősi hindu anyák ünnepét is.
Thaiföld: augusztus 12., Szirikit királyné születésnapja

Anyák napi receptek

Az anyák napja legjobb receptjei: az egyszerű süti receptektől a szív alakú torta receptjéig — alkalomhoz illő, kipróbált receptek lépésről-lépésre. (sutnijo.hu/receptek/anyak-napja)

Anyák napi versek

József Attila: Mama

Már egy hete csak a mamára
gondolok mindig, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral az ölében,
ment a padlásra, ment serényen.
Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra,
Engem vigyen föl a padlásra.
Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám,
s a ruhák fényesen, suhogón,
keringtek, szálltak a magosba.
Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás o, –
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.

Petőfi Sándor: Fekete kenyér

Miért aggódol, lelkem jó anyám?
Hogy kenyeretek barna, emiatt?
Hisz meglehet, ha nincs idehaza,
tán fehérebb kenyérrel él fiad?
De semmi az! Csak add elém, anyám,
bármilyen barna is az a kenyér!
Itthon sokkal jobb ízű énnékem
a fekete, mint máshol a fehér!

Mécs László: A királyfi három bánata

Amikor születtem, nem jeleztek nagyot
messiás-mutató különös csillagok,
csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.
A többiek láttak egy síró porontyot,
de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot,
mintha babusgatná a szép napkorongot.
Maga adta nékem édessége teljét,
úgy ajándékozta anyasága tejét,
hogy egyszer földnek bennem kedve teljék.
Isten tudja, honnan, palástot kerített,
aranyos palástot vállamra terített,
fejem fölé égszín mosolygást derített.
Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat,
ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat,
mint királyi ember királyi urának.
Amerre én jártam, kövek énekeltek,
mert az édesanyám izent a köveknek,
szíve ment előttem előre követnek.
Amíg o van, vígan élném a világom,
nem hiányzik nekem semmi a világon,
három bánat teszi boldogtalanságom.
Az egyik bánatom: mért nem tudja látni
egymást a sok ember, a sok-sok királyfi,
úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni?
másik bánatom: hogyha o majd holtan
fekszik a föld alatt virággá foszoltan,
senki se tudja majd, hogy királyfi voltam.
Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,
minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna:
kamatnak is kevés, nagyon kevés volna.
Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna
s ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna,
az én köszönetem így is kevés volna.
Hogyha a föld minden színmézét átadom,
az o édességét meg nem hálálhatom,
ez az én bánatom, harmadik bánatom.

Szabó Lőrincz: Az anyák

Csak egy voltak kivétel, az Anyák
Szentek és ápolónők: a csodát,
a jelenést láttam bennük. A nagy
odaadást, az aggodalmakat,
a virrasztást, a könnyet, s mind, amit
a no szenved, ha otthon dolgozik,
a gondviselést. Hogy testileg mi a
férj, feleség s a család viszonya,
nem sejtettem-kutattam. Valami,
éreztem, előre elrendeli,
ki hol álljon, mi legyen, öröme,
bánata mennyi, milyen gyermeke,
és ezen változtatni nem lehet.
A férfi maga küzdi ki szerepét,
a nők az eleve elrendelés:
ok a béke, a jóság, puhaság a földön, a föltétlen szeretet…
Anyám, nyújtsd felém, öreg kezedet?

Áprily Lajos: A kertbe ment

Uram, én nem tudom, milyen a kerted,
a virágosod és a pázsitod,
Én nem tudom, virágok ültetését,
ágyásaidban hogy igazítod.
Csak azt tudom, hogy kendőjét levetve
júniusi vasárnap hajnalán,
beteg lábával és beteg szívével
bánatosan kertbe ment anyám.
Uram, tele volt immár félelemmel,
sokszor riasztó árnyék lepte meg,
de szigony-eres, érdes két kezével
még gyomlálgatta volna kertemet.
A kicsi teste csupa nyugtalanság,
s most elgondolni nem tudom, hogy ül.
Virágosodban könyörülj meg rajta,
hogy szegény ne szenvedjen tétlenül.
Mezőiden ne csak virágmagot vess,
virágaid közé vegyíts gyomot,
hogy anyám keze gyomlálhassa kerted:
asphodelosod és liliomod.

Dsida Jenő: Hálaadás

Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat.
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem köszönöm az édesanyámat!
Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!