Hazai hírek

Most az iskolaigazgatót fogják osztályozni a tanárok

A pedagógusok értékelik az iskolaigazgatók munkájátTörténelmi pillanat: a tanév végén az iskolaigazgatók is megkapják a bizonyítványukat.

Az év elején életbe lépett új törvény alapján miden iskolában kötelezően el kell végezni a vezető anonim értékelését, a kérdőívet a Szlovák Pedagóguskamara (SKU) állította össze. A törvény elfogadását is a kamara harcolta ki.

„Az iskolák pedagógiai és szakmai dolgozói most először adhatnak visszajelzést a felettesüknek” – jelentette ki Vladimír Crmoman, a kamara elnöke. A lépést az iskolai környezet demokratizálása felé tett lépésnek tartja.

A kamara előzetes felmérést is végzett a tanítók körében, a válaszadók 85 százaléka tartja fontosnak, hogy elmondhatja véleményét az igazgatóról. Néhány bejegyzés a hozzászólások közül:

„A csendes szemlélődés helyett végre mi is elmondhatjuk, mit gondolunk. Szuper. Örülök a kérdőívnek.”

„Kitűnő ötlet. Csakhogy semmilyen kritika nem hull termékeny talajra, ha a fenntartó, a polgármester mindenben az igazgató pártján áll.”

„És mi van a nem pedagógiai alkalmazottakkal? Minket megint kihagytak. Pedig nekünk ugyanúgy az igazgató a főnökünk. Újabb bizonyíték, hogy másodrendű alkalmazottak vagyunk.”

És végül egy igazgató hozzászólása.

„Ez beteges. Mondjanak egyetlen munkahelyet, ahol a beosztottak szubjektív módon értékelik az igazgatót. Csak az iskolaügyben lehet ilyesmit megcsinálni, máshol senki nem merné. Szeretném látni, hogy az ápolók és az orvosok értékelik a kórházigazgató munkáját. Ám legyen, de akkor foglalják törvénybe, hogy a nép minden évben kiértékeli a kormányt, és az alapján megy vagy marad.”

A kamara megjegyzése szerint egyébként pontosan erre vannak négyévenként a parlamenti választások.

A kérdőívben egyébként nem kérdések, hanem megállapítások szerepelnek, és 1-től 5-ig lehet pontozni (mindig – gyakran – néha – ritkán – soha – válaszlehetőséggel).

Például azt, hogy az iskolában jó a légkör, kölcsönös a bizalom, a munkaértekezletek konstruktívak, az igazgató túl sok adminisztratív feladatot oszt ki, igazságosan irányítja az iskolát, nem kivételez, bevonja az alkalmazottakat a döntésekbe, objektív a jutalmazásnál, és megfelelő embereket választ maga mellé, a többi funkció betöltésére.
A hozzászóló pedagógusok közül sokan éppen azt kifogásolták, hogy az értékelés nem vonatkozik az igazgatóhelyettesekre és más vezető beosztást betöltőkre.

AZ IGAZGATÓK ÉRTÉKELÉSÉRE VONATKOZÓ KÉRDŐÍV

dotaznik-hodnotenia-veduceho-zamestnanca-1