Egyéb kategória

Presser Gábor 75 éves

75 éves lett Presser Gábor (Budapest, 1948. május 27. –) Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas magyar előadóművész, zeneszerző, zongorista és énekes, érdemes művész. A Locomotiv GT együttes tagja, a Vígszínház zenei vezetője, a magyar könnyűzene kiemelkedő személyisége.

Presser Gábor – Arckép (Kadarkai Endre)

Presser Gábor 70

LGT – Neked írom a dalt

Kék asszony

Rocklegenda. Aki a dalain nőtt fel, annak mindig megújulni képes zeneszerző, a fiatalabbaknak brummogó hangú, napszemüveges zsűritag, a producereknek kemény érdekérvényesítő, a Kanye Westet sarokba szorító harcos, a profizmust elváró, mégis ösztönös zenész, a bulvártól távol maradó sztár.

A Locomotiv GT-vel zenélt a világ egyik legnagyobb rockfesztiválján Amerikában, most, fél évszázad elteltével a New York-i Broadway ismerkedett a Padlás című darabjával. Egy mosolygós bohém, aki tudja a dallamot, és mi tudjuk a szót. Presser Gábornak 2019 nyarán kilenc sötétített napszemüvegből és 9-13 sálból állt a gyűjteménye. Kiderült, a kollekció azóta nem növekedett.

Budapesten született 1948-ban, Presser Géza (1901-1971) és Uhrman Elvira (1910-2004) gyermekeként. Édesapja baromfi-kereskedőként dolgozott a Klauzál téri Nagycsarnokban, iskola után fia is járt ki hozzá segíteni.

Presser Gábor négyévesen kezdett el zongorázni, Antal Imre zongoraművész is elismerte a gyermek tehetségét és megjósolta, hogy nagy művész lesz belőle. A Kertész utcában végezte az általános iskolát,majd ezt követően a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába járt, miközben a Kapás utcai tánciskolában 14 forintos órabérért zongorázott.

Tizenéves korában kezdett foglalkozni a zeneszerzéssel. A család a Dob utca 46/B szám alatt lakott az első emeleten, felettük, a másodikon pedig Seress Rezső zeneszerző és zongorista.Tizenéves korában Presser már gyakran járt fel Seresshez beszélgetni, aki lemezeket és kottákat is mutatott neki. Seress mindennap kettőtől hatig hallgatta a Szomorú vasárnap különböző feldolgozásait, ami a környező lakásokba is áthallatszott, Presser ezt örökítette meg később a Plafon-dalban, melynek Parti Nagy Lajos írta a szövegét.

A zeneművészeti középiskolásként csak a komolyzene iránt érdeklődő Pressert évfolyamtársa, Mihály Tamás vonta bele az alakuló könnyűzenei életbe, amikor magával vitte a Scampolo együttes koncertjeire, ahol alkalmanként Mihály zenélt.

1967-től kezdve az Omega első saját dalainak zenéjét írta, addig ugyanis az együttes külföldi slágerek feldolgozásait játszotta. Nyáron bevették zenészként is, egy szokatlan felállással kísérletezve: szólógitár nélkül, két billentyűssel. A próbálkozás azonban nem aratott nagy sikert, így Presser helyére Molnár György gitáros került.

Pressert 1968-ban, nem sokkal az angliai turné előtt hívták vissza az együttesbe. Több kislemez után ő lett az első három Omega-album első számú zeneszerzője. Legismertebb dalai ebből az időszakból: Trombitás Frédi, Ha én szél lehetnék, Petróleumlámpa, Tízezer lépés, Az 1958-as boogie-woogie klubban, Régi csibészek, Ballada a fegyverkovács fiáról, Az éjszakai országúton, és talán a leghíresebb: a Gyöngyhajú lány (ezt a Scorpions is feldolgozta White Dove címmel). Ezek közül néhányat ő maga is énekelt (Trombitás Frédi, Tízezer lépés, 1958-as boogie-woogie klubban, Oh, Barbarella). Még 1968 elején, amíg nem tért vissza az Omegába, a Scampolo együttesben játszott. Komár László számára ekkor írta első dalait.

Kilépése után először 1980-ban, az Omega–LGT–Beatrice-turnén szerepelt együtt ismét régi együttesével (a nosztalgia-blokkban), a fináléban pedig az LGT és az Omega együtt játszotta a Gyöngyhajú lányt.

Ugyancsak vendégszerepelt 1987-ben a Kisstadionban (25 éves jubileum) valamint a Népstadionban 1994-ben (érdekes módon ekkor kilépése utáni dalokban is) és 1999-ben. Az 1995-ös Trans and Dance című Omega-album készítésében két dal szerzőjeként és vendégbillentyűsként vett részt.

Presser a könnyű slágereknél többre vágyott, ezért 1971-ben Frenreisz Károly basszusgitáros és Barta Tamás gitáros hívására Laux József dobossal kilépett az Omegából és megalakította a Locomotiv GT-t. Az LGT volt az első magyar supergroup.

Az évek során Presseren kívül mind a három tag kivált; a mai felállás 1977-re alakult ki: Presser mellett Somló Tamás, Karácsony János és Solti János az együttes tagjai. Ez az időszak Presser zeneileg legsikeresebb korszaka. A hazai zenei élet kulcsszereplője lett, az LGT dalainak nagy részét ő írta, egyedül és társszerzőként egyaránt. Legismertebb szerzeményei: Ringasd el magad (1973), Kék asszony (1973), Szólj rám, ha hangosan énekelek (1975, ezt eredetileg Kovács Kati vette fel), Neked írom a dalt (1975), Egy elfelejtett szó (1975), A Kicsi, a Nagy, az Arthur és az Indián (1976); A rádió (1977), Jóbarátok vagyunk (1977), Nem adom fel (1978), Boksz (1980), Éjszakai vonatozás (1984).

Közben a színházi életbe is bekapcsolódott. A Vígszínház 1973-ban mutatta be első musicaljét, Déry Tibor Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című kisregényének zenés adaptációját.

Képzelt riport egy amerikai pop fesztiválról

Ezután Presser a Vígszínház több zenés darabjának is zeneszerzője volt. 1978 óta a Vígszínház zenei vezetője, ahol önálló dalesteket is ad.

1982-ben jelent meg első szólólemeze, az Electromantic, mely eredetileg A próba című balett elektronikus hangszerekkel készített zenéje. Legismertebb darabja később az angol BBC televízió híradójának szignáljaként is szolgált. A La Baletta No. 2. című szerzeménye a Budapesti Regionális Híradó főcímdala volt.

Az 1970-es évektől kezdve több magyar előadónak írt dalokat, zenét (többek között Zalatnay Saroltának, Demjén Ferencnek, Kern Andrásnak, Vikidál Gyulának). 1973 és 1976 között Kovács Kati albumainak, majd 1977 óta Zorán albumainak állandó szerzője. Az 1980-as években Katona Klári albumain is játszott, és Révész Sándor első szólóalbumának készítésében is részt vett.

Miután az LGT 1984 után nem jelentkezett albummal, Presser újabb színházi produkcióba kezdett. Ennek sikeres eredménye az 1988-ban bemutatott A padlás.

A padlás – 1988.

Az Amadinda Ütőegyüttes a Drum Street Blues című darab megírására 1989‑ben kérte fel, melyet még az évben bemutatnak a Zeneakadémián. Azóta is sokat zenélnek együtt, mára már hagyomány a szilveszteri közös koncertjük.

1994-ben jelent meg az első „igazi” Presser-album, a Csak dalok, amit 1996-ban a Kis történetek követett.

Presser 1995‑ben kilenc estét játszik a zsúfolásig megtelt Vígszínházban, aztán nem ad koncertet egészen 2001‑ig. Akkor viszont ötvenet. A Dalok régről és nemrégről című „zenekaros” koncertsorozatból CD és DVD is készült.

PRESSER GÁBOR koncert (2001) – teljes

1998‑ban jelenik meg a BMG Ariola gondozásában-szerkesztésében a Presser Gábor zeneszerzői pályafutásának dalait tartalmazó, A zeneszerző című válogatáslemez, és ezt 1–1 újabb követi kétévente. A sorozat legutolsó CD-jén Presser olyan dalai hallhatók, amelyeknek nem csupán a zenéjét, hanem szövegét is maga írta.

2000 novemberére elkészült az Angyalok és emberek című Presser-CD is, a legutolsó BMG/Sony-szólólemeze t12enkettő címmel, tizenkét vadonatúj dallal pedig 2006 novemberében jelent meg.

Presser Gábor – A celofán nap meg a papírhold

Bár az LGT feloszlott (az 1992-es nagyszabású búcsúkoncertjeik anyaga CD-n is megjelent), 1997-ben mégis új albummal jelentkeztek, a 424 – Mozdonyoperával.

1999-ben a Felvonulási téren óriási, több tízezres ingyenes koncertet adtak. Következő albumuk, A fiúk a kocsmába mentek 2002-ben készült el. Szintén 2002-ben, az Óbudai-szigeten hetvenezer emberrel egész napos LGT-fesztivált is tartottak. Öt év szünet után, 2007. augusztus 7-én a 15. Sziget Fesztivál nyitózenekaraként léptek fel. 2013. február 15‑ére a Locomotiv GT egy Aréna-koncertet hirdetett meg, amelyet végül a hatalmas érdeklődés miatt kibővítettek még két koncertnappal és egy főpróbával. Fél évvel a téli 4 teltházas buli után pedig Alsóörsön, szabadtéren állt színpadra az LGT – akkor még nem tudták, hogy utoljára.

LGT Maraton – Aréna koncert 2013.

2003 végén a UNICEF Magyar Bizottság Halász Juditot és Presser Gábort jószolgálati nagykövetté nevezte ki. Feladatuk a gyermekek ügyének képviselete, az UNICEF és a világ gyermekeinek magyarországi képviselete. Megbízatásuk három évre szólt, szolgálataikért jelképes 100 forint javadalmazásban részesültek.

Presser 2004 és 2010 között a TV2 zenei tehetségkutató műsora, a Megasztár zsűrijének volt a tagja.

2008 augusztusában az ő kezdeményezése nyomán indult útjára a Magyar Dal Napja.

A Magyar Dal Napja (2008) – első rész

2009. január 24-én 1 koncert címmel telt házas koncertet adott a budapesti Papp László Sportarénában. Ennek apropóját az adta, hogy rockzenészi pályafutása 40 éve kezdődött, és azóta még nem lépett fel ekkora helyen. A vendégek között volt Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa, Falusi Mariann és Rúzsa Magdi. A koncerten saját maga által írt, de eredetileg mások által előadott dalokat is játszott. Ebből a több mint 3 órás koncertből 1 CD jelent meg, 1 óra az 1 koncert-ből címmel.

Presser Gábor – Kinn is vagyok benn is vagyok

2011‑ben a LoCoVox kiadásában megjelent a Presser Gábor – Parti Nagy Lajos: Rutinglitang (Egy zenemasiniszta) című cédékönyv/könyvcédé, ami a zeneszerző 36 (!) újonnan komponált dalát és két feldolgozását (Pancsoló kislány, Szomorú vasárnap) tartalmazza. Presser két évet dolgozott Parti Nagy Lajos verseivel, a Szódalovaglás, az Esti kréta és a Grafitnesz című kötetekből maga válogatta a 74 perces CD szöveganyagát.

Presser Gábort 2014‑ben egy akkor 45 éves dallal Grammy-díjra jelölték. Ugyanis a legjobb rapdal kategóriában Kanye West New Slaves című száma is versenyben volt a Grammy-díjért, és a rapper ennek a dalnak az utolsó másfél percében használta fel hangmintaként az 1969‑es Gyöngyhajú lányt.

2015 januárjában a LoCoVoX kiadásában megjelent Presser Gábor „szobalemeze” a Szerenád helyett, ami megjelenésekor vezette az iTunes sikerlistáját.

Presser Gábor – Szerenád helyett (teljes album)

Zeneszerzőként írt dalokat – és néha dalszöveget is – többek között Katona Klárinak, Zoránnak, Demjén Ferencnek, Révész Sándornak, Kentaurnak, Malek Andreának, Kaszás Attilának, Kulka Jánosnak, Kern Andrásnak, Kovács Katinak, Király Lindának, Oláh Ibolyának és Rúzsa Magdinak, Falusi Mariannak.

13 dalunk – Falusi Mariann, Presser Gábor – teljes CD

DTK: Elviszlek magammal – Presser Gábor

Alinda – Presser Gábor (2018)

Díjai:

  • Erkel Ferenc-díj (1977),
  • Érdemes Művész (1990),
  • Huszka Jenő-díj (1996),
  • Artisjus-díj (1999),
  • Kossuth-díj (2003),
  • Prima Primissima díj (2004),
  • Pro Urbe Budapest díj (2009),
  • Budapest XIII. kerületének díszpolgára (2010),
  • Radnóti-díj (2011).

Forrás: Wikipédia, Forbes, YouTube

(Szerk.: Hajnal Éva)

Fotó: Stekovics Gáspár – Presser Gábor portréja