Biológia Egyéb kategória

Alfred Brehm és Az állatok világa

195 éve született Alfred Brehm német természettudós, író, aki „Az állatok világa” címmel készített lexikont.

Az állatok világa (eredeti címén: Thierleben) nagy terjedelmű, enciklopédikus munka, mely először 1863–1869-ben német nyelven jelent meg. Később sok nyelven kiadták; a tudományos ismeretek gazdagodásának megfelelően tartalmát korszerűsítették, bővítették.
Brehm: Thierleben (Az állatok világa) című műve 1876–79-es német kiadásának borítója

Alfred Brehm édesapja Christian Ludwig Brehm (1787–1864) pap és egyben a német madártan tudományának egyik megalapítója volt.

A fiatal Alfredet elemei iskolai tanulmányai mellett édesapja is tanította, ő keltette fel fia érdeklődését az állatok iránt. A fiú az elemi iskola befejezése után építésznek készült, ám hamarosan meggondolta magát. Még mielőtt egyetemre ment volna, beutazta Egyiptomot, Núbiát és Kelet-Szudánt, útjairól gazdag gyűjteménnyel tért haza, melynek egy részét Bécsben eladta. Ezután 1853 és 1856 között Jénában és Bécsben természettudományokat tanult. 1856-ban Spanyolországot, 1860-ban Norvégiát és Lappföldet, 1862-ben pedig Ernő szász-koburg-gothai herceg kíséretében Abesszíniát utazta be.

1858-ban barátságot kötött Emil Adolf Rossmässlerrel, akivel közösen jelentették meg Az erdő állatai című művet. 1861-ben feleségül vette a grezi Mathilde Reizet, aki későbbi utazásaira elkísérte férjét.

Brehm 1863-ban a hamburgi állatkert igazgatója lett és rövid idő alatt sikerült neki az állatkertet és a vele kapcsolatos akváriumot magas színvonalra emelni. 1867-ben Berlinbe költözött, ahol a berlini akváriumot alapította. 1877-ben dr. Finsch és Waldbug gróf társaságában Szibéria nyugati és Turkesztán északnyugati részét utazta be, egy évvel később Rudolf magyar trónörököst kísérte el a középső Duna vidékére, 1879-ben pedig Spanyolországba.

1878-ban született legkisebb fia, és ekkor hunyt el a felesége. 1883-ban Észak-Amerikába ment egy előadókörútra, a szigorú szerződés miatt nehéz szívvel hagyta otthon öt gyermekét, akik éppen diftériások voltak. Egyiküknek Amerikában érkezése után vette halálhírért. Utazásai során a Mississippi völgyében elkapta a malária, s betegen tért haza. Néhány hetet Friedrichsstanneckben töltött, majd 1884-ben visszatért szülőhelyére, az év őszén vesebaj következtében elhunyt.

Reiseskizzen aus Nordostafrika (Jéna, 1855) munkája és számos cikke közreadása után egy sereg népszerű tudományos munkát írt, amelyeket igen élénk és érdekfeszítő előadás jellemez. Műveit összegyűjtve Stuttgartban adták ki 1890-ben Vom Nordpol zum Aequator cím alatt.

„Az állatok világa” című műve megtalálható a Magyar Elektronikus Könyvtárban, ITT.

A képen Brehm portréja mellett (amely a Familj-Journalenben jelent meg 1885-ben) a mű első kiadásának előlapja látható (Készítette: Федор Алексис Флинзер (Flinzer)(1832–1911). Közkincs.)