Több megkerülhetetlen évforduló is van a mai napon.
Az első évforduló:
180 éve született Arany László költő népmesegyűjtő; Arany János fia.
A magyar kritikai realizmus első kétségtelen remekműve egy verses regény: Arany László műve, A délibábok hőse. Költője igen kevés verset írt életében, elsősorban esszéíró volt, mellékesen kitűnő műfordító, de olyan ember, akinek az egész irodalom csupán magángyönyörűség volt, aki a költészettel kiábrándultan tudatos gesztussal felhagyott, napjai java részét afféle komoly polgári tevékenységekre fordította, jogász volt, közgazdasági szakember, idővel bankigazgató, és ötvennégy éves korában gazdag budapesti polgárként halt meg.
Nyilván félt hivatásos költő lenni, hiszen az apja volt Arany János, a kor legünnepeltebb költője. Nem mert volna vele versenyre kelni. Ráadásul apja volt a tanítója is, elfogadta minden elvét, noha alkatban merőben különbözött tőle. Az örökölt Arany név súlyosan nyomasztotta, ezért maradt tulajdonképpen az irodalom határszélén élő dilettáns, de olyan műkedvelő, aki értékben a hivatásosok közt is első sorban áll.
„A rendkívül éles eszű fiatalembert csupa olyan emlék veszi körül, amely szárnyaltatja is, nyomasztja is. Négyéves, amikor Petőfi verset ír hozzá: az Arany Lacinak a kisfiút beemeli az irodalomba. Ötéves, amikor a forradalom bukásával minden gyászba borul. Kisgyermek, amikor híres apja költeményben szólítja meg, mondván benne, hogy „mindig tűrni és remélni kell”, de hozzásóhajtja: »Óh, ha bennem is, mint egykor épen / Élne a hit, vigaszul nekem!…« Arany László hitek, remények és kételyek közt nő fel, miközben apja a legmagasabb igényekkel néz rá, és ez kötelez. Művelt lesz, elfogadja apja eszményeit és normáit, de semmi sincs, ami lelkesítse. Az elnyomatás idején még hinni lehet egy jobb világ eljövetelében, de a kiegyezésért nem lehet lelkesedni.”
Arany László összes költeménye (1844-1898)
A második évforduló:
340 esztendeje látta meg a napvilágot Bél Mátyás
magyar–szlovák származású evangélikus lelkész, történelem- és földrajztudós, író, a 18. századi magyar tudomány kiemelkedő alakja, a korra jellemző polihisztor iskolának egyik legkiemelkedőbb képviselője. Iskoláit Losoncon, Besztercebányán és Pozsonyban végezte.
1704-től 1707-ig Halléban tanult, 1707-ben Besztercebányán káplán, 1714-től 1719-ig a pozsonyi líceum igazgatója, utána evangélikus lelkész. Korának kiemelkedő, sokoldalú tudósaként foglalkozott nyelvészettel, történelemmel, földrajzzal és mezőgazdasággal. Leghíresebb, ma is forrásértékű munkája, a Notitia Hungariae novae historico-geographica (Bécs, 1735-42) tíz megye leírását tartalmazza Mikovény Sámuel térképeivel. Nevéhez fűződik az első rendszeresen megjelenő magyarországi hírlap, a Nova Posoniensis című latin nyelvű újság szerkesztése. Pozsonyban halt meg 1749. augusztus 29-én. Nem sokkal halála után a Magnum decus Hungariae (Magyarország nagy ékessége) címet kapta.
A harmadik évforduló:
530 éve született Georgius Agricola német tudós,
akit az ásványtan atyjának is neveznek. Alsó fokú iskoláit szülővárosában végezte, majd Zwickauba került középiskolába, ahol hevesen tiltakozott a lélektelen tanítás és a megalázó botbüntetés ellen. 1514-ben, került Lipcse városába, az 1409-ben alapított egyetemre. Kezdetben filozófiát, görögöt és latint tanult. 1518-ban Zwickauba utazott. 1522-ben visszatért Lipcsébe és folytatta tanulmányait az orvostudományok terén. 1523-ban Bázelba utazik, majd onnan Bologna egyetemére távozik tanulmányait folytatni. A bolognai egyetemen avatták doktorrá, 1524-ben.
A Bányászatról és a kohászatról írt munkája elérhető a MEK-ben.
