A Pozsony, Nagyszombat és Nyitra térségében élő gyerekek tavaszi szünete március 4-én kezdődik. Ebből az alkalomból különleges programokat készít számukra a pozsonyi ÁLLATKERT. Lehet például állatokat eteteni, miközben a gondozók…

Ez az OLVASÓKA. Egy értő olvasást fejlesztő munkafüzet a 3-4. évfolyam számára. Manapság, a videó és a számítógép világában gyakran hangzik el az a megállapítás, hogy gyermekeink egyre kevesebbet olvasnak.…

„Ez a király szereti a muszlimokat.” Ezt egy arab tudós, Abu-Hamid írta az Árpád-házból való II. Géza királyról. A jelek szerint nem csak ő volt ezzel így. II. Béla és…

Az oktatásügyi minisztérium hírleveléből: Az oktatási minisztérium egyedülálló minivásár projektet készített elő, ahol olyan teret hoznak létre, amely összeköti az érettségizőket (az idei és a jövő évi érettségizőket) a szlovákiai…

A Bázis – Magyar Irodalmi és Művészeti Egyesület Szlovákiában szervezet az Arany A. László Társasággal közösen rendezte meg Nyitrán a „Transzkulturalizmus és bilingvizmus 6. Nemzetközi tudományos konferencia” elnevezésű kétnapos előadássorozatát…

A hagyományos nyílt napon az érdeklődők előadást hallhattak a karok kínálatáról, az egyetemi, az egyetemre való elektronikus jelentkezést interaktív bemutatón kísérhették a délelőtt folyamán. Emellett betekintést nyerhettek az egyetem egyes…

Baracskay Máté (9. o.) és Lancz Kevin (9. o.), a Nagymácsédi Mészáros Dávid Alapiskola és Óvoda diákjai, Reszlovakizáció Nagymácsédon címmel adtak elő a konferencián. Felkészítő tanár: Bognár Ivett. A XVIII. Kincskeresők…