Iskola az Erecs partján

2024. december 19-én, Nagyfödémesen a Borsos Mihály Alapiskolában került sor Szabó László új helytörténeti munkájának bemutatójára, amely az Iskola az Erecs partján – Szemelvények Nagyfödémes magyar oktatástörténetéből címmel látott napvilágot a KIHANTOLT MÚLT helytörténeti sorozat részeként.

Ugyanott megnyitották az Iskolatörténet képekben című kiállítást is.

Az Iskola az Erecs partján című könyvet Szanyi Mária néprajzkutató, tanár mutatta be.

Szanyi Mária előszavából:

„Nagyfödémes iskolájának dokumentálható története közel 400 évre nyúlik vissza, de ha a legújabb (a II. világháborút követő kényszermegszakítási idő­szak utáni) újraindulását vesszük figyelembe, azóta is több mint 70 év telt el.

Szabó László, az Iskola az Erecs partján c. könyv szerzője harminc év szívós munkájával gyűjtötte össze az iskolatörténet fellelhető anyagait: irodalmi és levéltári dokumen­tumok, krónikák és nem utolsó sorban személyes visszaemlékezések alapján rajzolta meg a gazdag iskolatörténetet, amelyet tetemes képanyaggal is alátámasztott. Címe az is lehetne: iskolatörténet történelmi háttérrel. Mert a szerző nem csupán a száraz adatokra szorítkozik. Irodalmi ismeretek fel­használásával vázolja fel a magyar iskolahálózat történetét a honfoglalástól kezdve az I. világháborúig, majd a szlovákiai iskolák történetébe és annak történelmi-politikai hátterébe ágyazva mutatja be a nagyfödémesi iskola teljes történetét az első említésétől napjainkig. Ugyanakkor emléket állít a település földrajzi múltjának is: a falut egykor átszelő, mára már kiszáradt Erecs patakot foglalta a címbe, amelynek partján, illetve a kanyarulatában épültek meg az egykori és jelenleg is működő iskolák.”

A nagyfödémesi iskolák léte a régebbi korokban szorosan összefüggött a római katolikus egyházzal: a községben kezdetektől fogva római katolikus egyházi iskola működött egészen a II. világháborúig. Az iskola(épület) első említése a Trakostyáni Draskovits György váci püspök és pozsonyi prépost 1634-ben Nagyfödémesen tett egyházlátogatási jegyzőkönyvében olvasható. Ekkor már az iskolaépület felújítását szorgalmazzák, feltehető tehát, hogy az iskolaalapítás sokkal korábban történt. Az egyházlátogatási jegyzőkönyvek minden alkalommal megemlítik az iskola állapotát és gyak­ran a tanítói jövedelmeket is. Ezeknek a jegyzőkönyveknek az anyaga, va­lamint a falu papja, Szabó János (1788-1819 között szolgált Nagyfödémesen) naplója levéltári kutatásokkal párosulva gazdag anyagot szolgáltatott az iskolatörténet megírásához.

A két világháború közötti időszakban, mint már korábban is, az iskola állandó helyhiánnyal küzdött, s ez az állapot még sokáig nem oldódott meg. Ennek ellenére a nagyfödémesi iskola felfelé ívelő pályát mutatott, főleg a korszak vége felé, a visszacsatolás után. Különösen a már háborús időszakban, 1942-ben a faluba érkező Borsos Mihály plébános tevékenysége nyomta rá a bélyegét.

Itt érdemes megjegyezni, hogy Nagyfödémes társadalma jelentős gaz­daréteggel rendelkezett. Már Mária Terézia urbáriuma feltűnően sok tel­kesgazdát sorol fel. A gyermekeit taníttatni akaró gazdák és a tevékeny pap találkozása szerencsés helyzetet teremtett először egy polgári iskolai tanfolyam indításához, majd a polgári iskola megalapításához. Ez utóbbi, sajnos, már a 11. világháború idején, 1944-ben történt, így alighogy elindult, már vége is lett. A háború utáni éveket a magyarság jogfosztottsága és a magyar iskolák bezárása, valamint az egyházi iskolák államosítása jelle­mezte. Ennek történelmi hátterét a szerző bő irodalmi anyaggal, jelentős idézetekkel illusztrálja.

AII. világháború után Csehszlovákia minden magyar iskoláját bezárták. A nagyfödémesi magyar tannyelvű alapiskola a szlovák iskolában nyitott magyar osztállyal, majd 1950 őszén önálló alsó tagozattal indult újra. A gazdag statisztikai anyagból, valamint a pedagógusok életrajzi adataiból kirajzolódik Csehszlovákia magyar iskoláinak sorsa. A kitelepített, elüldö­zött tanítóság helyét képesítetlen, a pedagógiát jó esetben távúton, a tanítás mellett tanuló tanítók/tanárok töltötték be. Részben ezzel, másrészt a rossz közlekedési viszonyokkal magyarázható, hogy gyakran cserélődtek a pe­dagógusok, sokszor csak 1-2 évet töltöttek az iskolában. Ennek ellenére az iskola fejlődött: a kezdetben csak alsó tagozatos osztályokkal működő iskola rövidesen, már 1953-ban teljes szervezettségűvé vált.

Az iskolakrónikákból kiderül, hogy nem volt olyan esemény, verseny vagy más, az iskolákhoz kapcsolódó – helyi kezdeményezésű vagy felülről szervezett – program, amelybe a nagyfödémesi iskola ne kapcsolódott volna be. Gyakoriak voltak az író-olvasó találkozók, az iskolában irodalmi színpad, tánccsoport és énekkar működött, melyek nemcsak az iskolai kul­túrát, de a község kulturális életét is gazdagították.

Az Iskola az Erecs partján-ban a részletes iskolatörténetet az egykori pedagógusok koronkénti felso­rolása, ahol fellelhető volt, életraj azok vagy legalább Nagyfödémeshez köthető éveik jellemzése és személyes visszaemlékezések gazdagítják. A szöveg közé ékelt és a mellékletekben fellelhető dokumentumok, valamint a bő fényképanyag (közel 100 év tantestületi fényképei, 1-2 év kivételével több mint 70 év osztályképei) jól kiegészítik s még érdekfeszítőbbé teszik az Iskola az Erecs partján szerzőjének munkáját.

Meleg szívvel ajánlom ezt az iskolatörténetet minden helyi és a faluból valaha elszármazott nagyfödémesinek és családjuknak. Ugyanakkor fi­gyelmébe ajánlom az iskolák pedagógusainak is, mert bár fáradtságos munka a múlt mélységes mély kútjába leásni, ez a könyv jó példaként ösz­tönző lehet más iskolatörténetek megírására.

Galántán, 2024. augusztus 28-án

Szanyi Mária
néprajzkutató, tanár