95 éves lenne ma Duba Gyula József Attila- és Kossuth-díjas (cseh)szlovákiai magyar író.
„Két kisváros és tíz község, ez az én szűkebb pátriám” – vallotta Duba Gyula. A középpontban a felnevelő falu, Hontfüzesgyarmat állt, ahol 1930. június 8-án, pünkösdvasárnap hajnalán látta meg a napvilágot.
Életrajza
Duba Gyula életrajza kulcsot jelent szinte valamennyi művének megértéséhez. Vallomásos hajlamú író, döntő élményeit mind gyermek- és kamaszkorában, falun szerezte. Mindez egybeesik a mai negyven- és ötvenévesek jelentős részének élményvilágával. Ők épp a nagy változások (lakosságcsere, szövetkezetesítés) idején hagyták el a dél-szlovákiai magyar falut. Az utánuk jövő nemzedék már nem érzékelhette ezt a változást.
1940–1944 között a Lévai Állami Gimnáziumban, 1950–1954 között a kassai Gépészeti Szakközépiskolában tanult. 1954–1957 között a Szlovák Műszaki Egyetem Gépészeti Karán Pozsonyban folytatott felsőfokú tanulmányokat. 1957–1959 között katona volt. 1959–1968 között A Hét című képes hetilapot szerkesztette. 1968-1983 között az Irodalmi Szemle, 1983–1989 között a Madách Könyv- és Lapkiadó főszerkesztőjeként működött. 1990-től szabadfoglalkozású íróként Pozsonyban élt és alkotott.
Művei
Novelláiban, szociografikus regényeiben (Vajúdó parasztvilág, 1974) a csehszlovákiai magyar falvak életét, sorsát örökítette meg, a lakosságcsere, az életmódváltás (parasztból munkás vagy értelmiségi) buktatóit. Humoristának indult, majd az író szatirikus éleslátása következett, hatalmas élet- és ismeretanyaga hitelesíti regényeit, elbeszéléseit, szatirikus riportjait, karcolatait, humoreszkjeit, irodalomtörténeti tanulmányait, esszéit, kritikáit.
„Pályája elején humoreszkeket, tréfás karcolatokat, szatirikus történeteket, irodalmi karikatúrákat írt, amelyekben elsősorban a társadalmi fonákságokat ostorozza. Novellásköteteiben az ember lelki, erkölcsi és társadalmi konfliktusait tárja fel (Csillagtalan égen struccmadár, Delfinek, Ugrás a semmibe, Kiárusítás délelőtt). Regényeiben, szociográfiai írásaiban – személyes élményanyaggal és tárgyias ábrázolással – a szlovákiai magyar falvak életét, sorsát örökítette meg, a lakosságcsere, az életmódváltás buktatóit (Szabadesés, Sólyomvadászat, Vajúdó parasztvilág). Írói műhelyének elméleti megalapozottságát szolgálják tanulmányai, esszéi, cikkei (Valóság és életérzés, Látni a célt, Európai magány, Az idő hangjai).
Munkásságát számos díjjal, kitüntetéssel jutalmazták: többek között négyszer kapott Madách-díjat, elnyerte a Szlovákiai Írók Szövetsége Nemzetiségi Díját, a Szlovákiai Írószervezetek Társulásának Díját, a Posonium Életműdíjat, a Szabó Zoltán-díjat, a József Attila-díjat, kitüntették az Érdemes Művész címmel, a Magyar Köztársaság Csillagrendjével, a Szlovák Köztársaság Ezüstplakettjével. 2023. március 14-én Magyarország legrangosabb művészeti- kulturális elismerésével, a Kossuth-díjjal jutalmazták életművét.” (Juhász Katalin, Új Szó)
