
Szeptember 25-én 18. alkalommal adták át a Harmos Károly Országos Képzőművészeti Pályázat díjait a pozsonyi Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának otthont adó, patinás Brämer-kúriában. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) által szervezett rendezvény mára a hazai magyar iskolák egyik legjelentősebb művészeti hagyományává vált. A közel két évtizedes múltra visszatekintő versenyt idén is öt kategóriában hirdették meg. A pályázat apropóját ezúttal Jókai Mór születésének 200. évfordulója adta.
Az ünnepség a pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium diákjainak műsorával kezdődött: Kosztolányi Dezső „Mostan színes tintákról álmodom” című verse Čerňanská Tímea előadásában hangzott el, majd Metzner Dóra a közönség körében nagy népszerűségnek örvendő „Most múlik pontosan” című dalt énekelte.
A vendégeket elsőként Jarábik Gabriella, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának igazgatója köszöntötte, kiemelve az SZMPSZ-szel ápolt többéves sikeres együttműködést. Ezt követően Fekete Irén, a pedagógusszövetség országos elnöke nyitotta meg hivatalosan a rendezvényt. Beszédében hangsúlyozta: a művészet felgyorsult világunkban is arra tanít, hogy megálljunk és figyeljünk – az óvodások harsány színeitől a középiskolások kísérletező lendületéig minden alkotás az őszinteség és a bátorság lenyomata.
A megszólalók sorát Ravasz Ábel, az oktatási miniszter tanácsadója zárta, aki biztató szavakkal és gyakorlati tanácsokkal fordult a fiatal tehetségekhez.

Discover more from Magyar Iskola
Subscribe to get the latest posts sent to your email.



