90 éve látta meg a napvilágot Lucille Clifton elismert afroamerikai költő, író, pedagógus, a Black Arts Mozgalom egyik kiemelkedő alkotója. 1936. június 27-én született a New York állambeli Depew-ben. Első verseskötetét, a Good Times-t (Random House, 1969), a New York Times az év legjobb könyvei közé sorolta. Műveiben az afroamerikai tapasztalatokat, a családot, a nőiséget és a nehézségekkel szembeni kitartást vizsgálta. Stílusa letisztult, minimalista, mégis rendkívül erőteljes. Gyakran használt kisbetűs írásmódot, kevés írásjelet és közvetlen, hétköznapi nyelvezetet. Toni Morrison szerint Clifton versei „az atom egyszerűségével hódítanak, ami azt jelenti, hogy rendkívül összetettek”.

Szövegformáival gyakran az álmok képszerűségét és tagolatlanságát jeleníti meg; legfontosabb eszközei a tömörítés, a nagybetűk és a központozás mellőzése, a kihagyás/elhallgatás, és a rövid verssorok. Költői nézőpontja általában a kisebbségi létben élők perspektíváját tükrözi.

Clifton 1971-ig állami és szövetségi kormányzati pozíciókban dolgozott, amikor a marylandi Baltimore-i Coppin State College rezidens írója lett, ahol két gyűjteményt fejezett be: An Ordinary Woman (Random House, 1974) és Good News About the Earth (Random House, 1972). Számos más verseskötet szerzője volt, köztük a Blessing the Boats: New and Selected Poems, 1988–2000 (BOA Editions, 2000) címűt, amely elnyerte a National Book Awardot; Jó nő: Versek és egy emlékirat, 1969–1980 (BOA Editions, 1987), amelyet Pulitzer-díjra jelöltek; és a Kétfejű nő (University of Massachusetts Press, 1980), amely szintén Pulitzer-díjra jelölt, valamint elnyerte a University of Massachusetts Press Juniper-díját.

Ami számunkra érdekes lehet: több mint tizenhat, kifejezetten afroamerikai közönségnek írt gyermekkönyv szerzője is volt. Ezekben az afroamerikai gyermekek mindennapjait, családi viszonyait és érzelmeit írta meg. Legismertebb gyermekkönyvei között találjuk az ikonikus Everett Anderson sorozatot, a Three Wishes (Három kívánság) és a The Lucky Stone (A szerencsekő) címűt.

Munkásságáról Rita Dove a következőket írta:

A ma írt költészet nagy részével ellentétben – az intellektualizált lírával, amelyet az induktív gondolkodás szokatlan képekre való alkalmazása jellemez – Lucille Clifton versei tömörek és önmagukon belül működőek… Meglátásai a gyermekkor és a kora serdülőkor felismeréseihez hasonlítanak, amikor az ember önmagával kapcsolatos előítéleteinek hiánya lehetővé tette a ragyogó átcsúszást a metafizikaiba, a bepillantást egy önzést nélkülöző, teljesen dologszerű és derűs világba.

Clifton kitüntetései között szerepel az Amerikai Televíziós Művészeti és Tudományos Akadémia Emmy-díja, a Lannan Irodalmi Díj, két ösztöndíj a Nemzeti Művészeti Alaptól, a Shelley Emlékdíj, az YM-YWHA Költészeti Központ Felfedező Díja és a 2007-es Ruth Lilly-díj.

1999-ben Cliftont az Amerikai Költők Akadémiájának kancellárjává választották. 1979 és 1985 között Maryland állam koszorús költőjeként, valamint a marylandi St. Mary’s College bölcsészprofesszoraként tevékenykedett.

Clifton 2010. február 13-án hunyt el Baltimore-ban. Posztumusz jelent meg a Kevin Young és Michael S. Glaser által szerkesztett Lucille Clifton Összegyűjtött Versei: 1965–2010 (BOA Editions, 2012), valamint a Kazim Ali által szerkesztett At the Gate: Össze nem gyűjtött versek, 1987–2010 (BOA Editions, 2026) című kötet.

Lucille Clifton

Némely álom

Farkas Kornél műfordításai*

fénytörés

szakadatlan törik a fény.
szakadatlan felismerem
más nemzetségek nyelvét.
szakadatlan hallom
a fák beszédét
a vizek zúgását
és szakadatlan értem szavukat.
csak törik a fény szakadatlan.
múlt éjjel anyácskám
összes félelme rámkopogtatott és ahogy ajtót
nyitottam igyekeztek
magyarázattal szolgálni
és abból amit mondtak én
mindent megértettem.
némely álom
némely álom akár a levegőben megrekedt füst. némely álom
agyonhordott ruháidba eszi magát és
hol azzal bajlódsz hogy
cipeled magaddal hol azzal
hogy hessegeted.
mindenedből csak ez a szag
árad a szemedet is marja tehát
könnyezel. nincs már se tűz se fa
de némely álom mint füst a levegőben mindent beborít.

mataoka

                                (pocahontas eredeti neve)

az álomban a folyó felől érkező
fehér férfiak
az álomban elvették
földjeink lovaink
neveink
az álomban apám a harcát
mivégettünk vívta az álom kalumetje darabokra tört
és testemmel
borítottam be a szűkölő
fehér embert
ha apánk a bosszút jobban
szereti a saját sarjainál
szólt az álom
arról nekünk itt azonnal
értesülnünk kell

gyötrelmeink

hitte volna bárki, hogy szárnyaik vannak
akad-e akárki, aki hinné őket
szépnek aki elhinné, hogy
halandókba szeretnek bele
hogy hozzánk úgy ragaszkodhatnak
mint a bőrt csipkéző sebek
olykor halljuk álmainkban
megzörrenő koponyáik megroppanó
csontos ujjuk
meghallották ők is
a könyörgést amit összezárt
kezembe suttogtam elég miért pont belém
de ki is szűrhetné ki
az egyes ember hangját
a sóhajok ekkora
kórusából

talán

vakság vár rám
szemem elpattan
a nem látható látványt
vizslatva a semmibe foszlik
vagy süketség hangok helyett
csak a csönd tollfedte surrogása
vagy búcsúzás ez a lényemtől a hűvös
csipkeujjak a bőrömön
a téboly ujjai
vagy talán
körkörösen futó lépcső a létünk
az idő palotájában
s én épp most fordulok

*
FARKAS KORNÉL foglalkozása szerint akadémikus, tanár. Anglisztika szakos tanulmányainak kezdete óta széleskörűen foglalkozik a különböző angol nyelvű irodalmakkal, a doktori képesítését viszont az angol alkalmazott nyelvészet és nyelvoktatás területén szerezte. Ideje nagy részében angol nyelven készít tananyagokat nyelvtanulók részére, szakmai képzéseket és segédanyagokat nyelvtanárok részére, valamint tudományos előadásokat és kutatásokat a tanárképzés iránt érdeklődők részére. Rendszeresen ír verseket magyar és angol nyelven, de alkalmanként prózaírással és műfordítással is foglalkozik.

A múfordítások az Irodalmi Jelen folyóirat 2024. szeptemberi számában találhatók.

Kapcsolódó: