George Bernard Shaw

George Bernard Shaw (1856. július 26. – 1950. november 2.) ír származású angol Nobel-díjas drámaíró 170 éve ezen a napon látta meg a napvilágot.

Kevés írónak sikerült úgy beírnia magát a világirodalomba, hogy közben egész életében élvezettel provokálta a saját korát – George Bernard Shaw ezek közé tartozott. A dublini születésű, de Londonban híressé vált drámaíró, kritikus és társadalmi gondolkodó 170 éve, 1856. július 26-án látta meg a napvilágot. Az alábbiakban életének és munkásságának főbb állomásait tekintjük át.

Ír gyökerek, londoni kezdetek

Shaw protestáns, ír középosztálybeli családban született Dublinban. Apja alkoholista tisztviselő volt, anyja tehetséges énekesnő, aki férjét elhagyva Londonba költözött, hogy énektanárként keresse kenyerét – a fiatal George húszévesen, 1876-ban követte őt. Az irodalmi karrier azonban nem indult könnyen: első öt regényét sorra visszautasították a kiadók, így éveken át kritikusként, majd újságíróként kereste kenyerét. Zenei és színházi kritikáit hamar felkapták, mert élesen, szellemesen és bátran fogalmazott – olyan stílusban, amelyet később drámáiban is megőrzött.

A Fabianus Társaság és a társadalmi elkötelezettség

1884-ben Shaw csatlakozott a Fabianus Társasághoz, amely a forradalom helyett fokozatos, parlamenti úton megvalósuló szocializmust hirdetett. Ez az elkötelezettség egész pályáját meghatározta: darabjaiban rendre a kor legégetőbb társadalmi kérdéseit feszegette – a szegénységet, az osztálykülönbségeket, a nők helyzetét, a házasság intézményét, az oktatást vagy éppen a háború értelmetlenségét. Nagy hatással volt rá a norvég Henrik Ibsen is, akinek modern, problémafelvető drámáiról 1891-ben esszét is írt (Az ibsenizmus kvintesszenciája címmel). Ennek nyomán fordult ő maga is a színház felé, mert úgy vélte, a színpad kiváló eszköz a közönség gondolkodásának provokálására.

Shaw, a drámaíró színre lép

Első darabja, az Özvegyek háza (1892) még megbukott, de Shaw nem hagyta abba: élete során közel hatvan színművet írt, és fokozatosan a korszak egyik legnépszerűbb és legvitatottabb szerzőjévé vált. Legismertebb darabjai közé tartozik a Warrenné mestersége, a Fegyverek és a férfi, a Candida, a Cézár és Kleopátra, az Ember és felsőbbrendű ember, a Major Barbara, a Szívek háza és a Szent Johanna (1923), amelyben Jeanne d’Arc történetét dolgozta fel.

Shaw drámáinak lényege, hogy nem csupán szórakoztatni akartak, hanem vitatkozni és gondolkodtatni – szereplői gyakran hosszú, szellemes párbeszédekben ütköztetik nézeteiket, miközben a szerző burkoltan (vagy egyáltalán nem is burkoltan) a saját társadalomkritikáját fogalmazza meg. Ezért nevezik ezt a műfajt gyakran „eszmedrámának” vagy „vitadrámának”.

A Pygmalion és a halhatatlanság

Shaw legismertebb műve minden bizonnyal a Pygmalion (1913), amelyben Henry Higgins fonetikaprofesszor fogadást köt, hogy a londoni utcalányból, Eliza Doolittle-ból előkelő hölgyet farag pusztán a beszédmódja megváltoztatásával. A darab a nyelv, a társadalmi osztályok és az identitás kérdéseit járja körül – és bár a mai közönség inkább a belőle készült My Fair Lady musicalt és filmet ismeri, Shaw eredeti története sokkal kritikusabb és kevésbé romantikus végkicsengésű, mint az utóbb belőle született feldolgozások.

Elismerések: Nobel-díj és Oscar

1925-ben Shaw irodalmi Nobel-díjat kapott, a döntés indoklása szerint munkásságát az eszmeiség és emberség jellemzi, szatírája pedig sajátos költői szépséggel párosul. Jellemző módon a pénzjutalmat visszautasította, mondván, elegendő elismerést jelent maga a kitüntetés – végül azonban ír irodalmi célokra ajánlotta fel az összeget. 1938-ban pedig Oscar-díjat is kapott a Pygmalion filmes forgatókönyvéért, így ő az egyike azon keveseknek, akik mind Nobel-díjjal, mind Oscar-díjjal büszkélkedhetnek.

Jellem, hitvallás, öröksége

Shaw nemcsak drámáiról, hanem éles nyelvű, gyakran paradoxonokba rendezett mondásairól is híres volt – ezeket ma is szívesen idézik. Meggyőződéses vegetáriánus volt, síkraszállt a helyesírás reformjáért, és egész életében aktív társadalmi-politikai kommentátorként szólalt meg. 1898-ban vette feleségül Charlotte Payne-Townshendet, akivel haláláig házasságban élt.

Shaw 94 évesen, 1950. november 2-án halt meg Ayot St Lawrence-i otthonában, miután egy fát próbált megnyesni a kertjében, és elesett. Életműve a mai napig a világ egyik legtöbbet játszott drámaírói életművei közé tartozik: darabjait rendszeresen műsorra tűzik színházak szerte a világon, gondolatai pedig – a társadalmi igazságosságról, a nevelés hatalmáról vagy éppen a nyelv és az identitás összefüggéseiről – ma is aktuálisak.