Kitekintő Könyvajánló Szabadidő

95 éve született a Csipike alkotója

Fodor Sándor 95 esztendeje, 1927. december 7-én született Csíksomlyón. Már kamaszfejjel találkoznia kellett a háború borzalmaival. A Csíkszeredai Római-katolikus Főgimnáziumban érettségizett, majd a Bolyai Tudományegyetemen államvizsgázott, román–német szakon. Nagyszentmiklóson tanárként dolgozott. 1951-ben kötötte össze életét Nagy Éva festőművésszel, az 1950-es években született két leányuk Éva Veronika és Eszter. 1951 és 1956 között a kolozsvári Irodalmi Könyvkiadó, 1956-tól 1988-ig a Napsugár erdélyi gyermeklap szerkesztője volt. 1990 és 1991 között nyugdíjazásáig a Keresztény Szónál szerkesztő. Nyugdíjas éveiben is aktívan írt. Több hazai és nemzetközi elismerésben részesült.

Irodalmi pályafutását novellistaként kezdte. Első megjelent kötete 1954-ben látott napvilágot Bukarestben, Fehérfenyő címmel, amely elbeszéléseket, karcolatokat tartalmaz. Ezt követően sorra jelentek meg elbeszéléskötetei, de kisregényeket is írt.

Írásaival belopta magát a hazai közönség, főleg a székelyföldi csíki emberek szívébe. Műveit a székely humor, a drámai életképek, helyzetek és az abszurd vonások jellemzik.

Igazi áttörést a Csipike meseregény-sorozatával aratta, amelyet több nyelvre is lefordítottak. A meseregény elsősorban a gyerekekhez szól, azonban derűje és mély filozófiai mondanivalója révén a felnőtt olvasóközönséghez is.

Az 1997-ben Csíkszeredában kiadott Levelek hazulról – haza című írásgyűjtemény a Hargita Népe napilapban megjelent cikkeit közli. A mai ember problémáira próbál orvosságot találni. Itt említi meg, hogy neki a haza két pólusra tevődik: az egyik szülőföldje Csíksomlyó és Csíkszereda, a másik Kolozsvár. Ez utóbbiban hunyt is el, életének 85. esztendejében, éppen ezen a napon 10 évvel ezelőtt.

Mai szemmel olvasva Fodor Sándor 1966-ban írt meséje politikailag meglehetősen áthallásos, különösen az első fejezet. Csipike, a gonosz törpe az erdő urává válik, mindenki tőle és a hatalmas Réz úrtól retteg, akiről viszont senki nem tudja, ki is valójában. Csipike pedig megérezve a hatalom ízét, annyira elbízza magát, hogy azt hiszi, elmozdíthatja a hegyeket, és a folyókat is ellenkező folyásra bírhatja…

III. rész, amelyben Csipike elhatározza, hogy netovább

– Ma nem mentek sehová! – kiáltotta az ébredező méheknek. – Tessék otthon ülni!

– Mi az, mi történt? – bújtak ki a méhecskék.

– Semmi sem történt. De ha nem engedelmeskedtek, történik. Jön a Rettenetes Réz Úr, és mindnyájatokat felfal. Tessék otthon ülni. További intézkedésig!

Nagyon megijedtek a méhek. Gyorsan betömték a vén fenyőfa valamennyi rését-repedését-likát viasszal. Nem kérdezték, ki az a Rettenetes Réz Úr, gondolták, olyasmi lehet mint Medve, aki kirabolja a szállásukat, elviszi a mézüket – ha rájuk bukkan. Csakhogy bizonyára sokkal okosabb Medvénél, mert lám, mit üzent nekik: további intézkedésig. Ilyesmi Medvének sohase jutna eszébe.

Elhatározták, valamennyien együtt maradnak, és felkészülnek a harcra. Ha mindnyájan belepusztulnak is, nem hagyják magukat!

Vadmalac nem jelent meg Légyölő Galócánál. Madár már szólt neki, vigyázzon, ne merje Csipikét háborgatni, mert valami iszonyú hatalmasság van arrafelé, aki mindent és mindenkit elpusztít, lenyel. Elmondta ezt Nyúlnak is, ám ez nem értette a dolgot, és megkérdezte Csipikét:

– Tulajdonképpen mi történt?

– Szerencséd, hogy tulajdonképpennek szólítottál. Az történt, hogy vigyázz magadra, amíg jó dolgod van! Ide azt a reggelit! És nekem ezután friss sárgarépát hozzál, ne olyan fonnyadtat. Most pedig takarodj!

– De mit vétettem én neked, Csipike?

– Azt, hogy példátlanul ostoba vagy. Ha most azonnal nem tűnsz el, hívom Rettenetes Réz Urat és…

Dehogy várta meg Nyúl a folytatást! Hisz annak a Réz Úrnak bizonyára puskája is van, és akkor neki vége. Úgy elinalt, mintha ott se lett volna.

Harkály mestert hiába kereste Csipike, hogy beléverje a félszet. Meghallotta ő Madártól és Nyúltól, milyen iszonyú veszedelem szakadt az erdőre, és hetedik határba repült kopogtatni.

Kukucsit, a Botfülűt is értesítette Nyúl a dolgok állásáról, mire Kukucsi nyomban lefelé kezdett túrni, mennél mélyebbre a föld alá. Őt ugyan keresheti majd Réz Úr. Szarvasbika úgy tett, mintha nem törődnék a hírrel, amit szintén a holtra rémült Nyúl újságolt neki, de azért eloldalgott a Tisztásról, és amikor az erdei ösvényre ért, ahol Nyúl már nem láthatta, uccu neki, vesd el magad! Nekiiramodott, és csak jó félórás menekülés után mert visszanézni.

Vöröshangyáéknál hatalmas sürgés támadt a hírre: menekítették, takarították minél mélyebbre, a boly fenekébe, a föld alá az ártatlan hangyatojásokat.

Csipike élvezni kezdte a csendet és a magányt, amely körülvette.

– Félnek tőlem. Az egész Erdő fél tőlem! Te is félj, Óriásnagy Bükkfa, hallod? Reszkess, amikor hozzád beszélek!

Óriásnagy Bükkfa azonban nem reszketett. Egy árva levele se rezdült. Csipike legyintett:

– Különben is minek állok szóba veled? Hiszen olyan rettentően, olyan példátlanul buta vagy, hogy nem is érted, fel se tudod fogni, amit mondok. Nem hiába mondják a nagyon butának, hogy bükkfejű. Na, ehhez szólj, ha mersz! – Óriásnagy Bükkfa nem szólt. Csipike elégedetten állapította meg, hogy ezt is sikerült kellőképpen rémületbe ejtenie: még a szó is beléfagyott.

Mivel Nyúl messzire menekült, Csipike egyedül fogyasztotta el ebédre a maradék sárgarépát.

Utána aludt egyet, és azt álmodta, hogy már nemcsak az állatok és növények félnek tőle, hanem maga a Hegy, sőt Hegy tetején maga a Kőszikla is rettegve lesi a parancsait. Patak majd kiszárad félelmében. El is határozta, miután felébredt, hogy még a mai nap folyamán ráncba szedi Patakot, sőt Hegyet is.

Patakkal kezdte.

Megállt a parton, és csípőre tette a kezét.

– Mi ez a fölösleges csobogás, locsogás? Reggelre tessék nekem szép csendben folydogálni és nem arra, hanem visszafelé. Mégse lehet, hogy minden patak kedvére űzze az eszét! Ide hallgass: ha nem fogadsz szót, megmondalak a Rettenetes…. tudod mit? Ki sem mondom a nevét, mert ijedtedben elapadsz. Ebből is láthatod, hogy a javadat akarom.

Ezután Hegyhez fordult:

– Ide hallgass, Hegy! Holnap reggelre úgy ahogy vagy, erdőstül, mindenestül átköltözöl nekem a patak túlsó partjára Kősziklával együtt, amelyik ott van a kalapodon. Ha nem, elhord a Rettenetes Réz Úr! Személyesen!

Szusszant egyet, mert az ilyen példátlanul nagyméretű gonoszság egy kicsit fárasztó. Utána megfenyegette Hegyet mutatóujjával:

– Vigyázz, mert ellenőrizlek!

Mókus mama rémülten hallgatta végig az egészet egy tölgyfa lombjai közé lapulva, majd rohant, szaladt, hogy tájékoztassa az erdő népét a közelgő földindulásról.

Csipike elégedetten tért nyugovóra. Jobb oldalára feküdt, és kinézett az ablakon, az odú apró résén, amelyik a völgy, a patak felé nyílt.

– Reggel háttal ébredek majd a völgynek, mert ugyebár Hegy átköltözik a túlsó partra. – De milesz, ha nem költözik? Ezt az ijesztő gondolatot elhessegtette Csipike azzal, hogy felsóhajtott:

– Majd lesz itt rend!

És elaludt.

Csipike kalandjai itt olvashatók el.

 

%d bloggers like this: